47/1999. (VIII. 4.)
GM rendelet
Emelőgép Biztonsági
Szabályzat kiadásáról
A munkavédelemről
szóló 1993. évi XCIII. törvény 11. §-ában kapott felhatalmazás alapján - az érdekelt
miniszterekkel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. § Az e rendelet mellékleteként közzétett Emelőgép
Biztonsági Szabályzatot hatályba léptetem.
2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 90. napon lép
hatályba.
(2) A
rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Emelőgép Biztonsági Szabályzat
kiadásáról szóló 33/1994. (XI. 10.) IKM rendelet hatályát veszti.
Melléklet a 47/1999.
(VIII. 4.) GM rendelethez
Emelőgép
Biztonsági Szabályzat
I. Fejezet
1. Általános előírások
1.1.
Jelen szabályzat hatálya II., III. és IV. fejezetében
foglalt emelőgépekkel végzett tevékenységre, továbbá a teherfelvevő eszközökre
terjed ki.
1.2.
Nem tartozik a szabályzat hatálya alá a géprendszerbe beépített és csak a gépet
kiszolgáló emelőszerkezet, a felvonó, a folyami és tengeri hajókon lévő
emelőgép, valamint a földmunkagép, kivéve, ha az emelőgép (daru) üzemmódban
működik.
2.
Fogalom-meghatározások
2.1.
Emelőgép
Emelőgép az a
szakaszos üzemű gépi vagy kézi (emberi erő) meghajtású szerkezet vagy
berendezés, ami közvetlenül vagy segédeszközzel terhet emelni vagy süllyeszteni
képes, azt a kiindulási helyzetéből az érkezési helyére továbbítja.
2.2.
Üzemeltető
Aki az emelőgép
tulajdonosa vagy bérlője és az emelőgép üzemeltetését kiszolgáló személyek -
emelőgép-kezelő, kötöző - munkáltatója vagy megbízója.
2.3.
Gyártó
Emelőgép gyártó
(szavatos) az, aki
- az emelőgép
tartószerkezetét vagy önálló részegységét (emelőcsörlő, futómacska stb.)
gyártja;
- az emelőgépet
összeszereli és átadja az üzemben tartónak vagy a forgalmazónak;
- az emelőgép
villamos, hidraulikus, illetőleg pneumatikus berendezését összeszereli;
- olyan jellegű
átalakítást végez, amely az emelőgép tartószerkezetének, önálló részegységének,
villamos, hidraulikus, illetőleg pneumatikus berendezésének biztonságát érintő
módosításával jár együtt.
2.4.
Emelőgép karbantartó
Aki erre a
tevékenységre jogosult, illetőleg akit az üzemeltető ezzel a feladattal
megbízott.
2.5.
Emelőgép kezelő
Aki az emelőgépet
jogosult működtetni, és ezzel a feladattal megbízták.
2.6.
Teherkötöző
Aki a teher
felerősítésére jogosult, és erre a feladatra megbízták (a továbbiakban:
kötöző). A terhet automatikusan megfogó, elegendő és a darukezelő által
vezérelt tehermegfogó szerkezet esetén - amennyiben a teher a kezelési helyről
jól látható - az emelőgép kezelője egyben a kötöző.
2.7.
Emelőgép szakértő
Aki szakirányú
szakértői engedéllyel rendelkezik, és a jelen szabályzat szerinti szakértői
engedélyhez kötött feladatok ellátására jogosult.
2.8.
Emelőgép ügyintéző
Az a személy, akit az
emelőgép üzemben tartója, bérelt gép esetén az emelőgép üzemeltetője ezzel a
feladattal írásban megbízott, és rendelkezik a szükséges képesítéssel.
2.9.
Emelőgép vizsgáló
Aki az emelőgép jelen
szabályzat szerinti időszakos vizsgálatának elvégzésére jogosult.
2.10.
Üzemben tartó
Aki az emelőgép
tulajdonosa vagy bérbe adója, illetve aki az emelőgépet üzemelteti.
2.11.
Teherfelvevő eszköz
A gépek biztonsági
követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
szóló 21/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet szerint.
2.12.
Irányító
Az a személy -
kijelölt kötöző -, aki az emelőgép kezelő részére a teher emelésével, továbításával és süllyesztésével kapcsolatos jelzéseket,
illetve szóbeli információkat adja, és erre a feladatra az üzemeltetőtől
megbízást kapott.
2.13.
Emelőgép szerelő
Aki rendszeresen
átszerelhető emelőgépek le- és felszerelésére jogosult, és erre a feladatra
megbízták.
2.14.
Emelést irányító
Akit az emelőgép
üzemeltetésére vonatkozó szabályok ellenőrzésével, a különleges körülmények
között végzett emelési műveletek irányításával az üzemeltető - munkáltató -
megbízott.
3. Az üzemeltető
kötelezettségei
Az emelőgép
üzemeltetője:
3.1.
köteles gondoskodni a jelen szabályzatban, a vonatkozó nemzeti szabványokban,
valamint az emelőgép dokumentációban foglaltak végrehajtásáról;
3.2.
köteles az emelőgép, üzembe helyezéséről, a teherfüggesztő
eszközök használatba vételéről, rendeltetésszerű használatáról, biztonságos
állapotának megőrzéséről, az időszakos vizsgálatról és a karbantartás szakszerű
és rendszeres elvégzéséről gondoskodni;
3.3.
az emelőgép a teherfüggesztő eszköz minden, az e
szabályzatban, illetőleg a nemzeti szabványok szerinti okmányát az emelőgép,
illetőleg a teherfüggesztő eszköz kiselejtezéséig
köteles megőrizni különösen:
- az időszakos
vizsgálatok eredményeit, dokumentálását,
- a karbantartási
munkák, a fődarab-, a kötél-, a horog- és a lánccserék előírás szerinti
bizonylatait, tanúsítványait, emelőgép naplóit,
- az egyműbizonylatú teherfüggesztő
eszközök bizonylatait;
- szerelői
nyilatkozatot;
3.4.
köteles az emelőgép, a teherfüggesztő eszköz
üzemeltetési dokumentációját, nyilvántartását naprakészen vezetni és azokat az
emelőgép selejtezéséig megőrizni;
3.5.
köteles gondoskodni arról, hogy az emelőgép használati utasítása - az emelőgép
kiselejtezéséig - az emelőgép kezelő rendelkezésére álljon;
3.6.
az e szabályzatban meghatározott feladatait, felelősségét és az ezzel
összefüggő hatáskörét csak írásban ruházhatja át az irányítása alá tartozó
megfelelő műszaki képesítésű személy(ek)re (pl.
emelőgép ügyintéző), vagy e tevékenységre szakosodott szervezetre, illetőleg
emelőgép szakértőre;
3.7.
gondoskodik az emelőgép, valamint a teherfüggesztő
eszköz rendeltetésszerű használatáról, illetőleg használaton kívül, előírás
szerinti tárolásáról;
3.8.
köteles az ütemterv szerinti időszakos vizsgálatok és a javítások idejére az
emelőgép üzemeltetését felfüggeszteni;
3.9.
az időszakos vizsgálatok eredményeit köteles figyelembe venni és a szükséges
intézkedéseket megtenni;
3.10.
gondoskodik arról, hogy az emelőgép kezelő a vonatkozó jogszabály szerint
képesített személy legyen, az emelés irányító és a kötöző a munkájához
szükséges ismereteket elsajátítsa;
3.11.
az emelőgéppel kapcsolatos üzemeltetői tapasztalatokat és üzembiztonsággal
kapcsolatos eseményeket köteles írásban rögzíteni vagy rögzíttetni emelőgép
naplóban, valamint e feljegyzéseket megőrizni.
3.12.
az emelőgép megfelelő biztonságos állapotáról, ideértve az előző pontokban
foglaltakat is - ettől eltérő írásbeli megállapodás hiányában - az emelőgép
tulajdonosa köteles gondoskodni.
4. A karbantartó kötelezettségei
Az emelőgép
karbantartója köteles:
4.1.
az emelőgép eredeti (dokumentáció szerinti) vagy azzal egyenértékű biztonsági
állapotát fenntartani. Vita esetén az egyenértékű biztonság megítélésére
emelőgép szakértő jogosult;
4.2.
a karbantartás vagy a javítás közben, vagy a megbontás eredményeként az általa
felfedezett, az eddig rejtett olyan hibákról, amelyek az emelőgép biztonságos
működését veszélyeztetik, haladéktalanul az üzemeltetőt írásban tájékoztatni;
4.3.
a karbantartásra, a javításra olyan alkalmas helyet kijelölni vagy
kijelöltetni, amely biztosítja a munka biztonságos végzését;
4.4. az emelőgép
dokumentációjába (emelőgép napló, darukönyv) bejegyezni és tanúsítani a javítás
utáni vizsgálat, a karbantartás, a javítás, illetve a darun végzett bármilyen
tevékenység tényét, illetőleg ha szükségesnek ítéli, akkor a további működés
letiltását, vagy a működést korlátozó feltételeket;
4.5.
az üzemeltető részére átadni:
- a felhasználásra
kerülő alkatrészek, részegységek, anyagok műszaki minőségének bizonylatait,
- az egyműbizonylatú, folyamatosan felhasználható anyagok,
részegységek (sodronykötél, acélszerkezeti anyagok, teherviselésben résztvevő
kötőelemek stb.) bizonylatainak hiteles másolatait,
- a karbantartással
kapcsolatos dokumentumokat;
4.6.
a karbantartási tevékenységet megfelelően bizonylatolni,
különösen:
- az elvégzett
munkákat,
- a munkák időpontját,
- a felhasznált
anyagokat,
- a munkát végző(k) nevét,
- az ellenőrzést végző(k) nevét.
5. Személyi feltételek
5.1.
Emelőgép kezelő
Emelőgépet önállóan az
a személy kezelhet, aki
- 18. életévét
betöltötte vagy szakmunkás,
- a feladat
elvégzésére a vonatkozó jogszabály szerint előzetes és időszakos munkaköri
orvosi vizsgálat alapján alkalmas,
- rendelkezik az
emelőgépekre előírt képesítéssel és a helyváltoztatásra is képes emelőgép
esetében, ha azt maga vezeti az ahhoz szükséges jogosítvánnyal.
5.2.
Emelőgép karbantartó
Emelőgép
karbantartását önállóan az a személy végezheti, aki
- a feladat
elvégzésére a vonatkozó jogszabály szerint előzetes és időszakos munkaköri
orvosi vizsgálat alapján alkalmas,
- szakirányú szakmai
képzettséggel (pl. lakatos vagy erősáramú végzettségű szakmunkás
bizonyítvánnyal),
- legalább 2 éves
szakmai gyakorlattal,
- az általa
karbantartott emelőgéphez szükséges kategóriájú emelőgép kezelői jogosítvánnyal
rendelkezik, ha az emelőgépet egyedül kezelő távollétében kell javítania.
5.3.
Emelőgép szakértő
A jelen szabályzat
szerinti emelőgép szakértői tevékenység ellátásával az
bízható meg, aki
- az adott emelőgéptípus (fajta) vizsgálatra akkreditált
vizsgálólaboratórium vizsgáló munkatársa, vagy
- szakirányú szakértői
engedéllyel rendelkezik.
5.4.
Emelőgép vizsgáló
A jelen szabályzat
szerinti emelőgép vizsgálói tevékenység ellátásával az emelőgép karbantartó (5.2 pont) bízható meg, aki legalább 5 éves emelőgép
karbantartói gyakorlattal rendelkezik.
5.5.
Emelőgép ügyintéző
A jelen szabályzat
szerinti emelőgép ügyintézői tevékenységgel az a személy bízható meg, aki a
vonatkozó jogszabály szerinti képesítést megszerezte.
5.6.
Kötöző, irányító
A teher
felfüggesztését, felerősítését az emelőgép teherfelvevő szerkezetére, illetőleg
az emelőgép kezelő irányítását önállóan az a személy végezheti, aki
- 18. életévét
betöltötte,
- a feladat
elvégzésére a vonatkozó jogszabály szerint előzetes és időszakos munkaköri
orvosi vizsgálat alapján alkalmas, és
- a munkájához
szükséges szakmai és munkavédelmi ismereteket oktatás keretében, igazolható
módon elsajátította.
5.7.
Emelőgép szerelő
A rendszeresen
átszerelhető emelőgépet az a személy szerelheti fel és le, aki
- a gép-, illetve a
működtető energiafajta szerinti (villany-, hidraulika-) szerelő szakmunkás,
- a feladat
elvégzésére a vonatkozó jogszabály szerint előzetes és időszakos munkaköri
orvosi vizsgálat alapján alkalmas,
- rendelkezik az
általa szerelt berendezés kezeléséhez szükséges képesítéssel, kivéve, ha az
előírt képesítéssel rendelkező kezelő a szerelésnél jelen van.
6. Munkavédelmi
oktatás
6.1.
Az emelőgép kezelőjét, a kötözőt és a karbantartót munkavédelmi oktatásban kell
részesíteni:
- a munkába állása
előtt,
- legalább hat hónapos
távollét után.
6.2.
Ismétlődő, illetőleg rendkívüli munkavédelmi oktatásban kell részesíteni:
- az emelőgép
kezelőjét, a kötözőt és a karbantartót évente legalább egy alkalommal,
- az emelőgép kezelőt,
a más - általa korábban még nem kezelt - emelőgéptípus
kezelése előtt.
6.3.
A munkavédelmi oktatásnak ki kell terjedni a munkahelyek, munkaeszközök, a
technológia kockázataira, annak elhárítására és a vonatkozó jogszabályok
betartására.
6.4.
Igazolható módon meg kell győződni a munkavédelmi ismeretek elsajátításáról.
7. Emelőgép
vizsgálatok
7.1.
Az üzembe helyezést megelőző vizsgálatok
7.1.1.
Az emelőgép üzembe helyezésének feltétele a munkavédelmi üzembe helyezés.
7.1.2.
A munkavédelmi üzembe helyezés feltétele a vonatkozó jogszabályban foglaltak
szerint, az emelőgép telepítésével, összeépítésével kapcsolatos munkavédelmi
szempontú vizsgálat megfelelő eredménye.
7.2.
Időszakos vizsgálatok
7.2.1.
A jelen szabályzat alkalmazásában időszakos vizsgálat - a vonatkozó szabványok
szerint - az időszakos biztonsági felülvizsgálat, a szerkezeti vizsgálat és a
fővizsgálat is, amelyek elvégzéséről vagy elvégeztetéséről - eltérő
megállapodás hiányában - az emelőgép tulajdonosának kell gondoskodni.
7.2.2.
Az időszakos biztonsági felülvizsgálatot legalább ötévenként, vagy az emelőgép
környezetének megváltozásakor (pl. a kiszolgált technológia megváltozásakor)
kell elvégezni, kivéve, ha a gyártó ennél rövidebb gyakoriságot ír elő.
7.2.3.
Az időszakos biztonsági felülvizsgálat alkalmával vizsgálni kell, hogy az
emelőgép szerkezeti kialakítása, gépészeti és villamos berendezése, valamint az
emelőgép biztonsági berendezései megfelelnek-e az üzembe helyezés időpontjában
érvényes biztonsági és egészségvédelmi követelményeknek, eredeti funkciójának
megfelelően üzemel-e, a környezetének jellemzői azonosak-e a tervezéskor és
gyártáskor figyelembe vettekkel.
7.2.4.
Az időszakos biztonsági felülvizsgálat során vizsgálni kell az emelőgép
korszerűsítésének szükségességét elsősorban a veszélyek csökkentése érdekében.
7.2.5.
Meg kell vizsgálni az emelőgép dokumentációjának meglétét, valamint azt, hogy a
dokumentáció megfelel-e a tényleges állapotnak.
7.2.6.
Az időszakos biztonsági felülvizsgálatról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a vizsgálatot végzőnek aláírásával kell
hitelesítenie.
7.2.7.
A szerkezeti, valamint a fővizsgálatok módjára és gyakoriságára az emelőgépre,
- fajtára/típusra - vonatkozó nemzeti szabványt vagy a gyártó utasításának
rendelkezéseit kell figyelembe venni.
7.2.8.
A vizsgálatok elvégzését a vizsgálatokat végzőnek az emelőgép dokumentációján
kell rögzítenie, utalva a vizsgálatról készült jegyzőkönyv azonosító jelzésére.
A vizsgálatot végzőnek nyilatkoznia kell az emelőgép állapotáról.
7.2.9.
Teherfelvevő eszközök időszakos vizsgálatáról az üzemeltető köteles gondoskodni.
7.2.9.1.
A teherfelvevő eszközök közül a merev teherfelvevők időszakos vizsgálatát a
vonatkozó nemzeti szabvány szerinti időközönként és módon kell elvégezni.
7.2.9.2.
Az acélsodronykötélből készült teherfelvevők időszakos vizsgálatát, amennyiben
a használat során tartósan a névleges terheléssel vannak igénybe véve, legalább
negyedévenként, egyéb esetben félévenként kell elvégezni.
7.2.9.2.1.
A felülvizsgálat előtt a teherfelvevőket meg kell tisztítani olyan eljárással,
amely annak károsodását nem okozza.
7.2.9.2.2.
A külsőleg is látható hibákat szemrevételezéssel kell megállapítani. A
teherfelvevőket legalább minden harmadik felülvizsgálat során statikai
terhelési vizsgálatnak kell alávetni, a névleges terhelés 1,25-szörösével.
7.2.9.2.3.
A műanyag teherfelvevő kötelek és hevederek időszakos vizsgálatát a gyártó
által előírt gyakorisággal és módon kell elvégezni.
7.2.9.2.4.
A vizsgálat eredményét jegyzőkönyvben vagy a teherfelvevő eszköz
nyilvántartásában kell rögzíteni, és fel kell tüntetni
- a teherfelvevők
azonosító adatait,
- a vizsgálat
eredményét,
- a vizsgálat
időpontját,
- a vizsgálatot végző
személy nevét, beosztását.
7.2.10.
Az emelőgép - kivéve az emelőszerkezet - időszakos vizsgálatára emelőgép
szakértő jogosult. Az emelőgép fővizsgálatára és szerkezeti vizsgálatára
emelőgép ügyintéző, csak a szerkezeti vizsgálatára emelőgép vizsgáló is
jogosult.
8. Az üzemeltetésre
vonatkozó szabályok
8.1.
Általános előírások
8.1.1.
Az emelőgépet csak a használati utasításban meghatározott módon és célra szabad
használni.
8.1.2.
A gépi hajtású emelőgéphez naplót kell rendszeresíteni, és abban a
műszakonkénti vizsgálatokat és az esetleges meghibásodásokat és azok
elhárításának tényét rögzíteni kell.
8.1.3.
Az emelőgépre, illetőleg annak szerkezetére, gépházába, vezetőhelyére csak az
azon szolgálatot teljesítő kezelő, ellenőrző és karbantartó személyek mehetnek
fel. Tanulóvezető csak felügyelet mellett tartózkodhat az emelőgépen.
8.1.4.
Az emelőgépre felmenni vagy arról lejönni csak a gép álló állapotában, annak feljárásra
alkalmas helyzetében és csak az erre a célra kialakított úton szabad, kivéve a
veszélyhelyzetet.
8.1.5.
Az emelőgépen tartózkodni, arra felmenni csak az üzemeltető hozzájárulásával és
a kezelő tudtával szabad.
8.1.6.
Ha bárki olyan rendellenességet, veszélyes helyzetet észlel, amely az élet-
vagy vagyonbiztonságot veszélyezteti, akkor köteles a kezelőnek "Vigyázz!
Azonnal állj" jelzést adni. Ezt a kezelő köteles végrehajtani.
8.1.7.
Emelőgéppel személyeket emelni csak erre a célra tervezett és tanúsított
kiegészítő felszereléssel, illetve az erre az üzemmódra alkalmassá tett
emelőgéppel szabad. Az emelés egyéb feltételeit (pl. információs kapcsolat) az
üzemeltetőnek kell meghatároznia és biztosítani.
8.1.8.
A teher megemelése, haladása előtt és alatt a kezelő jelzésére az emelőgép
hatókörzetében tartózkodó személy köteles úgy eltávolodni, hogy az emelőgép és
az emelt teher őt ne veszélyeztesse, kivéve a színpadi munka esetén.
8.1.9.
Emelőgéppel csak függőleges irányú erőhatást szabad közvetlenül kifejteni,
kivéve, ha azt más, ettől eltérő üzemmódra a gyártó alkalmassá tette.
8.1.10.
Az emelőgép tervezett állékonyságát pótlólagos ellensúllyal növelni TILOS !
8.1.11.
A kezelőnek és az irányítónak a terhet, illetőleg a kezelőnek az irányító
jelzéseit a tehermozgatás egész folyamata alatt figyelemmel kell kísérnie.
8.1.12.
A megemelt terhet csak olyan terület felett szabad vinni, ahol személy(ek) nem tartózkodnak,
kivéve a színpadi munkát.
8.1.13.
Amennyiben megemelt terhen vagy alatta munkát kell végezni, csak akkor szabad ha a teher tartását biztonságos alátámasztás vagy
egyéb szerkezeti megoldás biztosítja (pl. önzáró menetorsó), kivéve a gépjármű
szerviz- és a vasúti emelőt, valamint a színpadi tevékenységet.
8.1.14.
A véghelyzetek határán minden mozgást úgy kell vezérelni - a sebességet
csökkenteni -, hogy a biztonsági véghelyzet határolókapcsoló
működtetésére ne legyen szükség.
8.1.15.
A kezelőt az emelés megkezdése előtt egyértelműen tájékoztatni kell, hogy kinek
a jelzéseit köteles figyelembe venni. Amennyiben szükséges, az irányítással
megbízott személy felismerhetőségét karszalaggal, eltérő színű ruházattal vagy
eltérő színű fejvédő sisakkal kell biztosítani.
8.1.16.
Ha a teher kötözésével (rakodásával) egynél több személyt bíznak meg, az
egyiket közülük meg kell bízni az emelőgép kezelő irányításával.
8.1.17.
Ha a kezelő a kezelőhelyről a teher mozgatását nem képes követni, akkor annyi
irányítót kell biztosítani, amennyi az emelés biztonságos végrehajtásához
szükséges.
8.1.18.
A kezelőfülkével ellátott emelőgép esetében az üzemeltetőnek biztosítania kell
a kezelő biztonságos kimentésének személyi - pl. kiképzett mentőszemély(ek) - és tárgyi (pl. kötélhágcsó, biztonsági hevederzet, mentőkötél) feltételeit, üzemzavar, baleset
vagy a kezelő rosszullétének esetére.
8.2.
Az emelőgép kezelőre vonatkozó előírások
8.2.1.
Köteles figyelembe venni az emelőgép naplójába az előző műszak alatt beírt
bejegyzéseket és ellenőrizni az esetleges hiányosságok megszüntetését.
8.2.2.
Az emelőgép üzembe helyezése előtt köteles meggyőződni arról, hogy annak
szerkezetén nem tartózkodik senki.
8.2.3.
Minden műszak megkezdése előtt meg kell vizsgálnia az emelőgép biztonságát
érintő berendezések hatékonyságát, így különösen:
- a vészleállítót,
amely az emelőgép üzemét lekapcsolja;
- figyelmeztető, jelző
berendezéseket;
- minden hajtóművet és
a köteleket, láncokat;
- a véghelyzet
kapcsolókat;
- minden mozgás
fékjét;
- a reteszeléseket;
- a teherbírás,
illetőleg a kinyúlás jelzőket;
- az emelőgép egyéb
biztonsági berendezéseit, amelyek az emelőgép felszereléséhez tartozó
eszközökkel megvizsgálhatók;
- valamint a
használati utasításban előírt egyéb berendezéseket és védőeszközöket.
Ha hiányosságot vagy
rendellenességet tapasztal, azt köteles felettesének jelenteni, valamint az
emelőgép naplójába bejegyezni.
8.2.4.
Ha olyan hiányosságot vagy rendellenességet tapasztal, amely az emelőgép
biztonságos üzemeltetését veszélyezteti, az emelőgépet csak a hiányosságok vagy
rendelleneségek megszüntetése után helyezheti üzembe.
8.2.5.
Az emelőgépet csak a használati utasításban leírt módon szabad üzembe
helyeznie.
8.2.6.
Köteles minden mozgás megkezdése előtt hangjelzéssel figyelmeztetni az emelőgép
hatókörzetében tartózkodókat, ha van az emelőgépen hangjelző készülék.
A hangjelzések a
következők legyenek:
- egy rövid jel: figyelmeztetés
az egyes munkaműveletek megkezdése előtt;
- két rövid jel: ha
az utasítás nem egyértelmű, vagy a terhet nem lehet biztonságosan mozgatni;
- folyamatos jel: veszélyhelyzet.
8.2.7.
Felelős a kötöző által alkalmazott teherfelvevő eszköz helyes megválasztásáért,
a függesztés helyes módjáért, a kötöző (rakodó)
munkájáért, amennyire azt munkahelyéről megítélheti. Hiba esetén a kötözőt
(rakodót) utasítania kell annak azonnali megszüntetésére. Az emelést, illetve a
szállítást csak akkor kezdheti meg, ha a felerősítés biztonságos és az
emeléssel senkit nem veszélyeztet.
8.2.8.
A terhet úgy kell először megmozdítani - emelni vagy süllyeszteni -, hogy az
éppen csak elmozduljon eredeti helyzetéből, majd a mozgatást meg kell állítania.
A terhet tovább emelni, illetve a süllyesztést folytatni csak akkor szabad, ha
a felerősítés, az emelőmű fékjének működése rendben van, és a teher további
mozgatása az emelőgép stabilitását nem veszélyezteti. A színpadi
díszletváltozás során az emelés és süllyesztési művelet ez alól kivételt képez.
8.2.9.
Nem végezheti az emelést addig, amíg a teher veszélyes körzetét az ott
tartózkodó személyek el nem hagyják.
8.2.10.
Az irányítótól kapott jelzés vagy utasítás végrehajtását köteles megtagadni, ha
az
- ellentétes a jelen
szabályzattal vagy használati utasítással, és/vagy
- megítélése szerint az balesetet vagy anyagi kárt okozhat.
8.2.11.
Nem emelhet meg az emelőgéppel olyan terhet:
- amelyen személy
tartózkodik, kivéve: színpadi személyemelések egyedi elbírálás mellett, ha
egyébként a szabályzat más pontjaiba nem ütközik;
- amely
tömegközéppontja emelés közben veszélyes mértékben eltolódik;
- amely nem tartja meg
a saját tömegét;
- amely leerősített;
- amely lefagyott;
- amely beépített,
kivéve, ha az emelőgépet erre a célra tervezték és gyártották;
- amelyen más
rögzítetlen tárgyak is vannak;
- amelyhez más
tárgyakat nekitámasztottak;
- amely a teherfelvevő
eszközt rongálja, illetve
- amely tömege
meghaladja az emelőgép, illetőleg a teherfelvevő eszköz teherbírását. Ez nem
érinti a vonatkozó szabvány szerinti statikai és dinamikai vizsgálatokat.
8.2.12.
Ha nem biztos benne, hogy egy tárgyat szabad-e megemelni, akkor köteles az
emelőgép üzemeltetőjétől vagy az emelőgép ügyintézőjétől utasítást kérni.
8.2.13.
A megemelt terhet csak olyan útvonalon és olyan magasságban szállíthatja, ahol
a mozgás során az nem veszélyezteti az élet- és vagyonbiztonságot.
8.2.14.
Köteles üzem közben az emelőgép helyes működését figyelemmel kísérni.
8.2.15.
Ha olyan rendellenességet vagy hibát észlel, amely veszélyezteti az emelőgép,
illetőleg a körülötte dolgozók biztonságát, köteles a terhet azonnal lerakni és
az emelőgépet leállítani. A hibát köteles az üzemeltetőnek haladéktalanul
jelenteni és az emelőgép naplójába beírni.
8.2.16.
Átalakítást nem végezhet az emelőgépen, javítást is csak a használati
utasításban előírt mértékig.
8.2.17.
Az emelőgépen végzett bármilyen javítási munka közben csak a karbantartást
végzők vezetőjétől fogadhat el utasítást az emelőgép kezelésére.
8.2.18.
Az emelőgép főkapcsolóját azonnal ki kell kapcsolnia:
- energiaellátás
zavara esetén (feszültségkimaradás);
- akkor, ha a
vezérlőkapcsolóval a mozgatás nem állítható meg.
8.2.19
Az emelőgép üzemeltetésének befejezésekor, vagy a munkaszünetek megkezdésekor,
ha a kezelő az emelőgépet elhagyja, az alábbi intézkedéseket kell megtennie:
- a terhet és a merev
teherfelvevő eszközt biztonságosan le kell helyezni;
- az emelőgépet a
használati utasításban előírt helyzetbe kell hozni;
- az emelőgép
kezelőelemeit kikapcsolt állásba kell helyezni;
- szabadban lévő
emelőgépnél a szélterhelésből eredő elindulás vagy elmozdulás ellen védő
biztosításokat fel kell helyezni;
- a belső égésű
motorral működő (pl. mobil) emelőgép esetén a motort le kell állítani;
- az emelőgépet a
használati utasításban üzemszünetre előírt állapotba kell hozni;
- meg kell
akadályozni, hogy az emelőgépet illetéktelen személy üzembe helyezhesse.
8.2.20.
Villamos üzemű emelőgépet üzemszünet alkalmával le kell választani a hálózatról
és a főkapcsolót kikapcsolt helyzetében biztonsági zárral (lakattal) le kell
zárni. Ellenőrizni kell, hogy a leválasztás után feszültség alatt maradó részek
(tokozott szekrények, melegítő, fagyásgátló ellenállások, biztonsági világítás)
nem okozhatnak-e tüzet. A kezelőhely fűtésének, szellőztetésének elektromos
berendezései nem maradhatnak feszültség alatt.
8.3.
Teherkötözésre és irányításra vonatkozó előírások
8.3.1.
A kötöző feladata a teherfelvevő eszköz helyes kiválasztása és alkalmazása, a
terhek biztonságos felerősítése, rögzítése és - amennyiben az üzemeltető ettől
eltérően nem rendelkezett - az emelőgép kezelő irányítása jelzésekkel a
vonatkozó jogszabály szerint.
8.3.2.
A kötöző, illetőleg az irányító a teher kötözésekor és az oldásakor, valamint
az emelőgép kezelő irányítása, továbbá az emelőgép minden mozgása során
helyzetét úgy válassza meg, hogy a terhet állandóan figyelemmel tudja kísérni,
illetőleg kapcsolatban (jelzés vagy beszéd) legyen a kezelővel.
8.3.3.
Az irányítónak az emelőgép kezelőt minden esetben irányítania kell:
- olyan terhek
kötözésénél, felemelésénél, amelyeket nem önműködő vagy a kezelőhelyről
működtetett teherfelvevő eszközökkel vesznek fel;
- olyan mozgások
végrehajtásánál, amelyeknél a biztonságos mozgási folyamatot - beleértve a közlekedési
viszonyokat - nem lehet a kezelőhelyről minden fázisában áttekinteni;
- a feszültség alatt
álló légvezeték vagy munkavezeték meg nem engedett megközelítésének
megakadályozására.
8.3.4.
A kötöző használat előtt köteles a teherfelvevő eszközöket szemrevételezéssel
megvizsgálni, hogy
- azokon van-e egyedi
jel;
- a teherpróba a
beütött jelzés szerint érvényes-e;
- alkalmas-e teher
emelésére;
- nem sérült, nem
deformálódott.
8.3.5.
A teherfelvevő eszközök méretét és elhelyezését úgy kell megválasztani, hogy a kötözőágak egymással bezárt szöge a 120°-ot ne haladja meg.
8.3.6. Ha a teherfelvevő eszköz
terhelést viselő ágai (kötél, lánc, rudazat) meghaladják az egymástól
mért 15°-os eltérést, akkor az ebből eredő teherbírás csökkenést a következők
szerint kell figyelembe venni:
Kötözőágak által bezárt szög két ágon terhelve
|
Teherbírás (%)
|
|
|
0°- 15°
|
100
|
15°- 45°
|
90
|
45°- 90°
|
70
|
90°-120°
|
50
|
8.3.7. A kötözőágak
számát csak addig és csak olyan módon szabad növelni, amíg az ágak
ellenőrizhető módon együttesen vesznek részt a teher
tartásában és egymást érintve nem keresztezik.
8.3.8.
A kötöző két- vagy háromágú kapcsot vagy sarut csak akkor alkalmazhat, ha a
tárgy tömegközéppontja a tárgy felfüggesztési helyénél mélyebben helyezkedik
el.
8.3.9.
Az emelőgép horgára úgy kell felfüggeszteni a terhet,
hogy annak tömegközéppontja a horog függőleges tengelyvonalába essék.
8.3.10.
A teherfelvevő eszközt csak az emelendő tárgy megfelelő teherbírású részeire
szabad felerősíteni.
8.3.11.
Ha a teher emelés közben elbillenhet vagy elcsúszhat,
olyan teherfelvevő eszközt vagy rögzítési módot kell alkalmazni, amely a terhet
emelés közben nemcsak támasztja, hanem szorítja is.
8.3.12.
Ha a teher rögzítése csak szorításon alapul, tilos az egymáshoz szoruló
felületek közé idegen anyagot tenni.
8.3.13.
A teherfelvevő eszközt úgy kell a terhen elhelyezni, hogy az azon emelés közben
ne tudjon elmozdulni, elcsúszni, elferdülni, vagy leugrani, és a függesztési pont a teher tömegközéppontja fölött legyen.
8.3.14.
A teherfüggesztő eszközt az emelt teher sarkainál,
éleinél fellépő megtöréstől megfelelő megoldással (pl. kötélvédő saru
alkalmazásával) védeni kell.
8.3.15.
Az irányító az emelőgép-kezelőt az emelés és szállítás műveletei alatt
egyértelmű jelzésekkel köteles tájékoztatni és irányítani, a vonatkozó
jogszabály szerint. A karjelzés helyettesíthető megfelelő és megbízható
kétoldalú rádiókapcsolattal, kötelező visszajelzéssel.
8.3.16.
Az irányító a teher megemelésére jelzést csak akkor adhat, ha:
- megítélése szerint a
terhet a teherfelvevő eszközre az előírásoknak megfelelően és biztonságosan
rögzítették;
- az emelőgép
hatókörzetében lévő személyek úgy helyezkedtek el, hogy a teher mozgatása nem
veszélyezteti őket.
8.3.17.
Ha a teher az emelés pillanatában elferdül, vissza kell ereszteni és a kötést
meg kell igazítani.
8.3.18.
Tilos a terhet tömeg ráhelyezéssel vagy rákapaszkodással egyensúlyba hozni.
8.3.19.
A megemelt teher szállítás közbeni megvezetéséhez
használt segédeszköz legyen biztonságos.
8.3.20.
A terhet emelés és lehelyezés közben kézzel megfogni
és vezetni, - ha indokolt - csak az alább felsoroltak betartásával szabad:
- a tehertől nyújtott
kartávolságnyira úgy kell elhelyezkedni, hogy a mozgást semmi ne akadályozza;
- a terhet olyan
pontján kell megfogni, hogy a kéz ne sérülhessen meg;
- a terhet
vállmagasságig szabad vezetni.
8.3.21.
Az irányító köteles gondoskodni a közlekedés leállításáról, ha a szállított teher közlekedési útvonalat keresztez.
8.3.22.
A terhet csak akkor szabad lerakni, ha:
- a terület a teher
lerakására előkészített állapotban van és rakodásra alkalmas;
- a terület
közlekedés, szállítás vagy egyéb munkavégzés céljára nincs kijelölve;
- a hely teherbírása
megfelel a teher tömegének.
8.3.23.
A teher felerősítését a teherfelvevő eszközről csak akkor szabad levenni, ha a
teher elmozdulás, megcsúszás, gurulás, billenés, eldőlés stb. ellen megfelelően
biztosított és szilárd teherviselő alapon van.
8.3.24.
Ha a teherfelvevő eszköz a teher alá nyúlik, akkor a terhet csak alátétekre
szabad helyezni a teherfelvevő eszköz kímélése és könnyű eltávolíthatósága
érdekében.
8.3.25.
A teherfelvevő eszközt úgy kell szállítani és tárolni, hogy az
károsodást ne szenvedjen.
8.3.26.
Egy horogba egyidejűleg csak annyi kötélhurkot, gyűrűt stb. szabad beakasztani,
hogy azok a horog öblébe jól befeküdjenek.
8.3.27.
A kötöző köteles a meghibásodott teherfelvevő eszközt a munkából kivonni.
8.3.28.
A kötöző köteles a használaton kívüli teherfelvevő eszközöket azok kijelölt
tárolási helyére visszavinni, ott szakszerűen lerakni, a hibásakat
elkülöníteni, a meghibásodást az üzemeltetőnek jelenteni.
8.3.29.
Ha a teherfelvevő eszköz tehertartó ágának állandó helyzetét az emelt terhen
csak a súrlódás biztosítja, és az megcsúszhat, akkor emelőgerendát kell
alkalmazni.
8.3.30.
A teherfelvevő eszközöket úgy kell tárolni, hogy védve legyenek a káros
behatásoktól (nedvesség, sav, gőz, vegyi anyagok, mechanikai sérülés,
megengedhetetlen hőhatás stb.).
8.3.31.
A teherfelvevő eszközt csak a gyártója által szavatolt alsó és felső
hőmérsékleti határok között szabad használni.
8.3.32.
A kötél- vagy a láncágak hosszúságát csomózással, megcsavarással rövidíteni
tilos!
8.3.33.
Emelőláncként csak erre a célra gyártott láncot szabad használni.
8.3.34.
Láncon ideiglenes kötés csak erre a célra tervezett és gyártott szemmel
végezhető, lazulás, kiakadás elleni biztosítással.
8.3.35.
Láncot törő, illetve ütésszerű igénybevételnek tilos kitenni!
8.3.36.
Négyágas lánc felfüggesztésnél legfeljebb két ág teherbírását szabad figyelembe
venni.
8.3.37.
Az összetekeredett láncokat használat előtt ki kell egyenesíteni.
8.3.38.
Ha a láncot többször a teher köré kell tekerni, akkor a láncszemek nem
keresztezhetik egymást.
8.3.39.
Láncot tilos teherfelvevő eszközként tovább használni, ha:
- egy láncszem 5%-os
nyúlást szenved;
- a láncszemet alkotó
anyag átmérőjének a névleges értéke 10%-kal csökkent;
- a láncszem belső
nyílása több, mint 10%-kal tágult;
- egy láncszemen
deformáció, bevágás vagy repedés látható;
- hiányzik a
terhelhetőség jelölése, vagy felismerhetetlenné vált.
8.3.40.
Acélsodronyköteleket nem szabad teherfelvevő eszközként használni, ha:
- átmérője a névlegeshez
viszonyítva 10%-kal csökkent;
- az acélsodrony
kötelet alkotó látható elemi szálak felületén a korrózió maradandó nyomot hagy
(vakrozsda);
- maradó nyomódásos,
gyűrődéses, kibomlásos deformációt szenvedett;
- 80 °C-nál nagyobb hőhatás érte;
- egy pászma
elszakadt;
- az elemi szálak
törése, a kötél bármely szakaszán a megengedett értéket meghaladja.
8.3.41.
Műanyag teherfelvevő kötelet és hevedert csak a gyártó használati utasításában
meghatározott feltételek között és módon szabad használni.
8.4.
Szélsőséges környezeti hatások
8.4.1.
Amennyiben erős hóesés, köd vagy más időjárási vagy környezeti hatások miatt a
teher vagy a közvetlen környezet a teljes szállítási folyamat alatt már nem
figyelhető meg, vagy az irányítási jeleket már nem lehet egyértelműen
felismerni, az emelőgép üzemét le kell állítani.
8.4.2.
Szabadban üzemelő emelőgépet - ha a gyártó az emelőgép használati utasításában,
a gépkönyvében ettől eltérően nem rendelkezik, vagy szerelési technológia
alacsonyabb határt nem állapít meg - csak legfeljebb 18 m/s szélsebesség
határig szabad üzemeltetni.
8.4.3.
Az üzemi vagy területi szél előrejelzés esetén az emelőgép üzemét úgy kell
leállítani, hogy az emelőgép szükséges biztonsági intézkedéseit a megengedett
szélsebesség elérése előtt végre lehessen hajtani.
8.4.4.
Szél hatásának is kitett emelőgépeknél biztosítani kell, hogy az üzemszünetben
esetleg fetámadó szél mozgató,
felborító, károsító hatásával szemben az emelőgép rögzített, illetve védett
legyen.
8.5.
Közterületek környezetében végzett emelés
8.5.1.
Ha az emelőgépet közforgalmi utak, vasúti vágányok, repülési útvonalak és
repülőterek, valamint vízi létesítmények vagy útvonalak (közterületek), lakott
épületek hatósugarával érintett közelébe telepítik, illetőleg üzemeltetik,
akkor a létesítmény tulajdonosának, üzemeltetőjének, kezelőjének előírásait is
figyelembe véve - a várható kockázatok csökkentése érdekében - a biztonságos
üzemeltetés feltételeit utasításban kell rögzíteni.
8.5.2.
A közterületekre kihatóan felállított emelőgép esetén az emeléstechnológiai
utasításban rögzíteni kell legalább a következőket:
- az alkalmazásra
kijelölt emelőgép típust a felállítási hely pontos megjelölésével,
- az engedélyezett
emelési műveleteket,
- az üzemelési terület
behatárolását,
- a felállítandó
jelzőtáblákat és irányító berendezéseket;
- a pótlólagos
biztonsági berendezéseket és intézkedéseket (pl. hajtómű kiiktatás, illetőleg
reteszelés),
-
forgalom-szabályozást, -elterelést,
- védőtető
alkalmazását.
8.5.3.
Ha indokolt, az emelőgép mozgás területét, kinyúlását úgy kell behatárolni vagy
ellenirányban villamosan reteszelni, hogy a közterület veszélyeztetése ki
legyen zárva.
8.5.4.
15 m
emelőmagasságig az emelőgép munkatere kerettel (fa- vagy acélszerkezet) is
behatárolható, ha a munkaterület legalább kétharmada ezen belül van. Az
elkerítést a vonatkozó jogszabály szerinti színjelöléssel és sötétben megfelelő
világítással kell ellátni.
8.6.
Erősáramú szabadvezeték közelében végzett emelés
8.6.1.
Ha az emelőgépet erősáramú szabadvezeték veszélyes (érintési, átívelési)
közelébe telepítik, illetőleg üzemeltetik, akkor a szerkezet feszültség alá
kerülését műszaki megoldással kell kizárni. A vonatkozó jogszabályban
foglaltakon túl a telepítés, üzemeltetés megkezdése előtt ki kell kérni a
vezeték kezelőjének (áramszolgáltató) írásbeli nyilatkozatát is a feszültség
nagyságáról és a biztonsági térközről. Ezt az emelőgép-kezelővel írásban is
közölni kell. Veszélyes a távolság, ha az nem haladja meg az 5.4.2. pont táblázatának (a) oszlopában foglalt értéket.
8.6.2. Erősáramú szabad vezetékek közelében
üzemeltetett emelőgépnél a vezetékeket feszültségmentesíteni
kell. Ha ez nem lehetséges, akkor a vezetékszakaszt le kell határolni (pl.
deszkafalakkal), és a táblázat (b) oszlopában foglalt legkisebb biztonsági
távolságokat kell biztosítani:
Feszültség
|
Biztonsági
távolság (m)
|
|
(a)
|
(b)
|
|
|
|
1000 V-ig
|
2
|
1
|
1 kV-110 kV
|
6
|
3
|
110 kV-220 kV
|
7
|
4
|
220 kV-400 kV
|
8
|
5
|
A biztonsági távolságot a legkedvezőtlenebb körülmények (pl. vezetékek szél okozta mozgása, teher lengése) között is biztosítani
kell.
8.6.3.
Amennyiben az emelőgép magassága a 4 métert meghaladja és a vezeték szakasz nem
feszültség-mentesíthető, nem határolható el (8.6.2. pont), valamint az emelőgép
legjobban kinyúló nem forgatható vagy süllyeszthető szerkezeti részei és a
vezeték függőleges síkja közötti vízszintes távolság kisebb
mint 30 m,
illetőleg konzolos emelőgépnél 20
m konzol hossz felett kevesebb, mint a konzol hossza
plusz 10 m,
az emelési utasításban rögzíteni kell:
- hogy a legkisebb biztonsági
távolság határára jelzőőrt kell állítani [8.6.2. pont
táblázat (a) oszlop];
- hogy a legkisebb
biztonsági távolságot a vezetékkel párhuzamosan meg kell jelölni (pl. karók,
jelzőszalag);
- hogy a jelzőőrnek
minden mozgást le kell állíttatnia, ha az emelőgép, a teher vagy a teherfelvevő
eszköz megközelítette a jelzett vonalat;
- a jelzőőr
tartózkodási helyét.
A jelzőőrt egyéb
feladattal megbízni nem szabad.
8.6.4.
Erősáramú szabadvezeték veszélyes közelébe telepített, illetőleg üzemeltetett
emelőgép kezelőjével és a kötöző, irányító személyzettel a munkálatok
megkezdése előtt a biztonságos munkavégzés feltételeit el kell sajátíttatni,
ellenőrizhető módon.
8.6.5.
Ha az 8.6.1.-8.6.4. pontok szerinti védőintézkedések
ellenére az emelőgép vagy valamelyik része érintkezésbe kerül a feszültség
alatt álló erősáramú szabadvezetékkel, akkor az emelőgép-kezelő:
- adjon hangjelzést,
amely az ott-tartózkodó személyek figyelmét felhívja a veszélyhelyzetre;
- kísérelje meg az
emelőgépet eltávolítani a vezetéktől, vagy kérjen intézkedést a vezeték feszültségmentesítésére;
- csak a biztonsági
előírások betartásával hagyja el az emelőgépet úgy, hogy egyszerre ne kerüljön
kapcsolatba az emelőgép fém részével, valamint a talajjal.
Ebben az esetben az
ott tartózkodó személyek kötelesek a veszélyes teret elhagyni.
8.6.6.
A gyengeáramú - távközlési, adatátviteli - vezetékeket az emelőgéppel úgy kell
megközelíteni és a közelében munkát végezni, hogy a vezeték
ütközés miatt ne károsodjon.
8.7.
Egyéb különleges emelési műveletek
8.7.1.
A távirányított emelőgépet a kezelő csak akkor kapcsolhatja be, ha az emelőgép
hatáskörzetét teljes mértékben át tudja tekinteni.
8.7.2.
Távirányított emelőgép kezelője olyan teherfelerősítési munkáknál, ahol
egyidejűleg több kötöző szükséges, mint irányító kötöző is tevékenykedhet.
8.7.3.
Olyan teherfelerősítési munkáknál, ahol csak egy kötöző szükséges, azt a
talajszintről vezérelt emelőgép, illetőleg távirányítóval vezérelt emelőgép
kezelője is elvégezheti, amennyiben:
- a teher fel- és
levételekor biztonságos munkaállást foglalhat el;
- a teherszállítás
lehetővé teszi az emelőgép akadálytalan irányítását;
- a teher vezetése nem
szükséges;
- olyan teherfelvevő
eszközt alkalmaz, amely a biztonságos teherfelerősítést és levételt biztosítja.
8.7.4.
Folyékony izzófémet, izzó salakot, robbanó, illetőleg radioaktív anyagot
mozgató emelőgépen két kezelőnek kell a kezelőhelyen tartózkodnia, kivéve, ha
az emelőgépet olyan berendezéssel látták el, amely az emelőgép-kezelő
rosszulléte esetén az emelőgépet leállítja.
8.7.5.
Sugárveszélyes térségben csak olyan emelőgépet szabad alkalmazni, amely a emelőgép-kezelőt védi a sugárzás káros hatásától.
8.7.6.
Az egymás hatósugarába működő emelőgépek biztonságos üzemeltetésének
feltételeit meg kell tervezni és utasításban kell
rögzíteni. Az utasításnak ki kell terjednie:
- a telepítésből,
- az üzemeltetésből,
- az együttes
üzemeltetésből,
- a környezetből az
együttes üzemeltetésre ható veszélyek megakadályozására a várható kockázatok
alapján.
Az utasítás tartalmát
az érintettekkel ismertetni kell igazolható módon.
9. Az emelőgépek
telepítésének és szerelésének általános előírásai
9.1.
Az emelőgép villamos berendezése feleljen meg az alkalmazási hely
követelményeinek.
9.2.
Az emelőgépet a szerelési utasítás szerint kell telepíteni, figyelembe véve a
telepítési hely sajátosságait.
9.3.
A szerelést megkezdeni akkor szabad, ha:
- az erőfelvevő
csatlakozási pontok az előírt módon elkészültek és az erőket felvenni képes állapotban vannak;
- a telepítési hely -
szükség szerint talajmechanikai vizsgálatok és számítások alapján igazoltan -
alkalmas az emelőgép üzeme és üzemen kívüli állapota közben fellépő erőhatások
felvételére.
9.4.
A telepítést, szerelést csak az emelőgép szerelési utasítását ismerő,
gyakorlott szerelők végezhetik, akik rendelkeznek az előírt képesítéssel (5.7. pont).
9.5.
Az emelőgép szereléséről naplót kell vezetni.
9.6.
Tilos az emelőgép állékonyságát biztosító súlyok nagyságát és elhelyezését
megváltoztatni. Amennyiben a szerelési utasítás a helyszínen előállítandó
súlyokat ír elő, biztosítani kell, hogy ezek tömege idővel ne változzon.
9.7.
Ha a szerelési utasítás a szabadtéri szerelésre szélsebességi korlátot ír elő,
a szél előjelzését vagy a szél mérését biztosítani kell.
9.8.
A szerelést bármi okból megszakítani csak akkor szabad, ha a már összeszerelt
géprész állékonysága a szerelés folytatásáig biztosítva van.
9.9.
A szereléshez csak az előírt alkatrészek, kötőelemek, segédanyagok
használhatók.
9.10.
Az emelőgép érintésvédelmét, szabadtéri szerelés esetén villámvédelmét a
vonatkozó előírások szerint kell elkészíteni, és megfelelőségét
mérési jegyzőkönyvvel kell igazolni.
9.11.
A villamos berendezést csak szakaszolható és biztosított hálózatról szabad
táplálni.
9.12.
A felszerelt emelőgépen a szerelőnek ellenőriznie kell:
- hogy nem maradt-e a
berendezésen befejezetlen szerelési művelet, szerszám, rögzítetlen alkatrész
vagy idegen tárgy;
- hogy az
állékonyságot biztosító súlyok nagysága, elhelyezése, rögzítettsége
megfelelő-e;
- hogy az
állékonyságot biztosító támaszok, kikötések megfelelőek-e;
- a hidraulika
rendszer feltöltött állapotát;
- a teheremelőmű állapotát, a hajtómű olajfeltöltését, az egyes
elemek rögzített és beállított állapotát;
- az emelőkötél
állapotát (épség, kenés), végeinek megfelelő rögzítését, helyes vezetését és
sorolását;
- valamennyi mozgás
irányhűségét, végálláskapcsoló, fék és egyéb
biztonsági berendezés működőképességét;
- valamennyi kenési
hely kenőanyag-ellátását;
- az előírt biztonsági
távolságok, figyelmeztető feliratok, védőkorlátok és elkerítések meglétét.
9.13.
A szerelő köteles a szerelés megfelelő és befejezett állapotáról írásban
nyilatkozni (pl. szerelési naplóban).
9.14.
Az új telepítési helyen felállított emelőgép üzembe helyezése előtt az emelőgép
fővizsgálatát el kell végezni.
10. A hidraulikus és pneumatikus emelőgépek kiegészítő
előírásai
10.1.
Az üzemeltetésre vonatkozó szabályok
10.1.1.
A munka megkezdése előtt az emelőgép kezelője köteles ellenőrizni:
- a pneumatikus
rendszer, valamint a különböző biztonsági és jelzőberendezések állapotát,
sérülés elleni védettségét;
- a tömítettséget,
továbbá azon biztonsági és jelzőberendezéseket, amelyeknek állapotát csak
működés közben lehet ellenőrizni, az energiaszolgáltató egység - pl. szivattyú,
légsűrítő - bekapcsolt állapotában kell vizsgálni;
- a hidraulikus,
pneumatikus körbe épített szűrők állapotát, eltömődés-jelzőjüket, valamint azt,
hogy a pneumatikus rendszer víztelenítése - illetve téli üzemmódban fagymentesítése - megtörtént-e;
- a munkavégző szervek
- munkahenger, hidraulikus, pneumatikus motor - és a vezérlés működését először
az emelőszerkezet terheletlen állapotában;
- terhelt állapotban,
fokozott gondosság melletti próbaemelés közben az emelőmű fékjeinek, valamint
az emelő-, támasz-, gémtoldat-munkahengerek zárószelepeinek
hatásosságát, a hidraulikus, pneumatikus végállás- és mozgáshatárolók
működését.
10.1.2.
Az emelőgép kezelő funkcióit csak akkor szabad működtetni, ha az energiatárolók
- légtartály, hidroakkumulátor - nyomásszintje elérte
az előírt értéket, továbbá, ha egyéb - nem emelőgép - funkciókkal közös
hidraulikus, pneumatikus rendszer esetén, az emelőgép leválasztása megtörtént.
10.1.3.
Üzemelés közben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a rendszer tömítettségét,
a biztonsági és jelzőrendszert, valamint a munkavégző közeg állapotáról -
nyomás, hőmérséklet - tájékoztató jelzéseket.
10.1.4.
Az emelőgép kezelőjének le kell tennie a terhet és az emelőgépet nyugalmi állapotba kell helyeznie, ha
- a biztonságot
veszélyeztető mértékű tömítetlenséget tapasztal,
- valamelyik alapvető
funkciót ellátó munkahenger - gémemelés, támasz - zárószelepe
vagy egyéb biztonsági szerkezet nyilvánvalóan hatástalanná vált,
- indokolatlan
mértékben változik a nyomás a rendszerben,
- a munkaközeg
túlmelegedett,
- valamely fontos
biztonsági jellemzőről tájékoztató jelzőszerv meghibásodott,
- a vezérelt mozgás
mellett más mozgás önmagától elindul.
10.2.
Karbantartás
10.2.1.
A hidraulikus és pneumatikus rendszer gyári paramétereit - átfolyási mennyiség,
hőmérséklet, nyomás - befolyásoló bármilyen beállítás, módosítás csak a gyártó
utasítása szerint megengedett.
10.2.2.
Alkatrészek - részegységek, szelepek - cseréje során elsősorban gyári
eredetieket kell alkalmazni. Más gyártmányú alkatrészek cseréje csak akkor
megengedett, ha ehhez a gyártó hozzájárult, illetve a biztonság szempontjából
fontos paramétereik (pl. nyomásrendszer, átfolyási méretek) és beállítási
adataik az eredetivel megegyeznek, vagy annál nyilvánvalóan kedvezőbbek.
10.2.3.
Hidraulikus és pneumatikus rendszerek megbontása előtt:
- biztosítani kell,
hogy a megbontással esetlegesen megváltozó beállítási adatok visszaállíthatók
legyenek;
- a rendszert energiamentesíteni kell a rugóerő-tárolók oldásával,
légtartályok, hidroakkumulátorok nyomásmentesítésével;
- gondoskodni kell a
megbontás miatt elmozduló géprészek (pl. munkahenger) rögzítéséről az emelt
helyzetű részek alaphelyzetbe állításával, szükség esetén biztonságos
kitámasztásával.
10.2.4.
Karbantartás, javítás során a gyártó által megengedett, illetőleg ajánlott
biztonságos technológiát, szerszámokat, műszereket kell használni. A biztonságot befolyásoló munkákat megfelelően nyilván kell
tartani.
10.2.5.
Gondoskodni kell arról, hogy szennyeződés ne kerüljön a megbontott rendszerbe.
10.2.6.
A hidraulikus, pneumatikus rendszer, ezen belül az egyes alkatrészek, szelepek
főbb paramétereit befolyásoló állító-elemeket a karbantartás, javítás után
illetéktelen beavatkozás ellen biztosítani kell.
11. Az emelőgépek
karbantartása
11.1.
Az emelőgép műszak előtti karbantartását (gépápolását) a kezelője végzi a
használati utasításban leírtak és az üzemeltető utasításai szerint.
11.2.
A műszak előtti karbantartás az emelőgép azon részeire terjedhet ki, amelyek
biztonságosan megközelíthetők. Villamos karbantartást a kezelő nem végezhet.
11.3.
A karbantartó köteles munkája megszakítása vagy elvégzése után az emelőgép
naplóba beírni a karbantartás eredményét és azt, hogy az emelőgép üzemképes,
vagy nem.
11.4
Az emelőgép szerkezetén végzett gépápolási, karbantartási munkák megkezdése
előtt az üzemeltető köteles gondoskodni:
- az emelőgép üzemen
kívül helyezéséről és akaratlan vagy az illetéktelen bekapcsolás
megakadályozásáról;
- a tárgyak leeséséből
származó veszélyek elhárításáról, a veszélyes tér lezárásával, elkerítésével,
figyelő személy kijelölésével;
- az összeütközés
kizárásáról, ha egy pályán több emelőgép üzemel.
11.5.
A gépápolási, karbantartási munkák megkezdése előtt a meghajtómotort le kell
állítani és/vagy a villamos berendezéseket feszültségmentesíteni
kell. A hálózati kapcsolót lezárással kell az újrabekapcsolás
ellen biztosítani.
11.6.
A karbantartó feladata az emelőgépen veszélyes helyen
vagy módon elvégezhető karbantartáskor a biztonságos munkavégzés feltételeinek
kialakítása (ideiglenes pódium, szerelőállás stb.).
11.7.
A karbantartó javításkor, cserekor köteles gyári eredeti vagy azzal egyenértékű
alkatrészt cserélni, ennek hiányában csak tervező vagy emelőgép szakértő által
előírt és elfogadott cseredarabot használhat fel.
11.8.
Biztonsági berendezésen végzett karbantartás, javítás után köteles a
karbantartó azt üzemi körülmények között kipróbálni, ellenőrizni.
11.9.
Olyan karbantartási, gépápolási munkánál, amelyet csak üzemben lévő emelőgépnél
lehet elvégezni, a hajtómotort csak akkor szabad bekapcsolni és/vagy a
feszültségmentes állapotot megszüntetni, ha kifogástalan beszéd- és látási
kapcsolat van az emelőgép-kezelő és a munkát végzők között. A kapcsolat zavara
vagy megszakadása esetén a karbantartási, gépápolási munkát azonnal le kell
állítani, és a munkát végzőknek a mozgó részek által veszélyeztetett területet
el kell hagyni.
11.10.
Az emelőgép szerkezetén tevékenység csak a járdák és a kezelőállások korláttal
határolt területén végezhető. Egyéb részeken csak azzal megbízott, a magasban
végzett munkáknál biztonsági hevederzettel, zuhanás
ellen biztosított módon és helyen (pl. munkaállás, pódium) szabad.
11.11.
Az emelőgép szerkezetén végzett gépápolási, karbantartási munkákhoz a
szerszámokat és kisebb alkatrészeket úgy kell szállítani, hogy a munkát végző személyt mozgásában ne gátolja (pl. vállra
akasztható szerszámtáskában).
11.12.
A kenőanyagokat és tisztítószereket nem éghető anyagból készült, tömítetten
záró edényzetben kell tárolni és szállítani.
11.13.
A működtetési próbák megkezdése előtt a munkaterületet az emelőgép
hatókörzetében tartózkodó személyek veszélyeztetése ellen biztosítani kell.
11.14.
A munkák befejezése után a munkát végzőnek ellenőrizni kell a szerszámok és más
rögzítetlen alkatrészek az emelőgép szerkezetéről történő eltávolítását.
11.15.
Az emelőgépen végzett gépápolási karbantartási munkák befejezése után az
üzemeltető köteles meggyőződni:
- a munkák teljes
befejezéséről;
- az emelőgép
működőképes és biztonságos állapotáról;
- arról, hogy a
munkában résztvevő személy(ek)
az emelőgépet elhagyja.
II. Fejezet
DARUK
1. Hatály
Jelen fejezet hatálya
a gépi hajtású darukra és futómacskákra (a továbbiakban: daruk) terjed ki.
2. Fogalommeghatározások
2.1.
Daru
Olyan szakaszos
működésű emelőgép, amely a teherfelvevő eszközével rögzített teher térbeli
mozgatására alkalmas.
2.2.
Futómacska
Olyan szakaszos
működésű emelőgép, amely a teherfelvevő eszközével megemelt teher síkbani mozgatására alkalmas.
2.3.
Darukezelő
Aki a darut jogosult
működtetni, és erre a feladatra megbízták.
3. Személyi feltételek
Darut önállóan az a
személy kezelhet, aki
- 18. életévét
betöltötte, vagy szakmunkás,
- kohászati daru
esetén 22. életévét betöltötte, és
- a feladat
elvégzésére a vonatkozó jogszabály szerint előzetes és időszakos munkaköri
orvosi vizsgálat alapján alkalmas, és
- rendelkezik az
előírt képesítéssel.
4. Az üzemeltetésre
vonatkozó sajátos szabályok
4.1.
Két-főtartós híddarunál a kerékszekrényeken az egyik főtartóról a másikra csak
akkor szabad átmenni, ha előzőleg a futómacskát az adott kerékszekrény oldalon
ütközőig állították.
4.2.
A teher lendületével, lengetésével ütőmunkát végezni csak abban az esetben
szabad, ha a darut erre tervezték és ez az üzemmód engedélyezett, valamint a
gyártó a használati utasításban ezt az üzemmódot rögzítette.
4.3.
A terhet átvinni csak olyan épület felett szabad, amelyben rendeltetésszerűen
nem tartózkodnak, továbbá ha az emelést irányító az emelési művelet
veszélytelenségéről meggyőződött.
5. Különleges
körülmények között végzett emelési műveletek
5.1.
Több daruval végzett együttes emelés
5.1.1.
Több daruval végzett együttes emelés esetén az üzemeltetőnek emelést
irányító vezetőt kell megbíznia, aki utasítási joggal rendelkezik a munkában
részt vevő valamennyi személyt illetően.
5.1.2.
Együttes emelést végezni csak akkor szabad, ha:
- külön emelési
technológiai utasítást adtak ki;
- ha az egy-egy darura
eső teher (nyomaték, terhelés) számítás vagy mérés útján ismert a mozgatás
teljes folyamata közben;
- a gépek
együttműködésére a feltételek biztosítottak (pl. darukezelők közötti
információ).
5.1.3.
Több daruval együttes emelést végezni csak túlterhelés ellen biztosított, vagy
a kezelő állásban tehermérő berendezéssel felszerelt, vagy terhelésmutatóval és
jelzővel ellátott darukkal szabad, kivéve a technológiai láncban végzett
együttes emelést.
5.1.4.
Az együttes emelésre vonatkozó technológiai utasítás legalább az alábbiakat
tartalmazza:
- a kijelölt daruk és
az alkalmazásuk felállítási módját (pl. kinyúlási hossz szabadon vagy
kitámasztással);
- az alkalmazott
teherfelvevő eszközöket;
- a daruk felállítási
helyét, beméretezett helyszínrajz szerint;
- az elvégzendő
munkaműveletek időbeli sorrendjét, mozgást és sebességeket;
- a teher össztömegét és a darukra eső tömegrészeket;
- kötözési pontokat és
a teher felerősítésének módját;
- a teher útjának
ábrázolását (térben);
- a daruk teherbírását
a különböző munkaállásokban;
- a veszélyeket (pl.
talajviszonyok, villamos légvezetékek);
- a veszélyes
területeket és a szükséges lezárási, elkerítési intézkedéseket;
- pótlólagos
biztonsági intézkedéseket;
- a munkavégzéssel
kapcsolatos jelzéseket (információ közlés) módját,
eszközeit;
- az emelési
műveletben részt vevő személyek képesítésére vonatkozó követelményeket,
feladataikat, valamint a munkavégzéskor kijelölt helyük meghatározását;
- az együttes emelés
irányítójának kijelölését.
5.1.5.
A teher tömegét, a statikai teherelosztást az emelésben részt vevő darukra,
továbbá a kötözési pontokat a terhen mérlegeléssel vagy számítással kell
meghatározni.
5.1.6.
A teher felfüggesztési pontjait az emelési technológia készítője, szükség
szerint a gyártó, szállító, illetőleg a szerelést végző bevonásával állapítja
meg.
5.1.7.
Az irányító és a darukezelők, valamint a darukezelők egymás közötti közvetlen
és kifogástalan információs kapcsolatát biztosítani kell. Harmadik személyen
keresztül a tájékoztatás nem megengedett.
5.1.8.
Az információ megszakadása esetén vészjelet kell adni, és a műveletet le kell
állítani.
5.1.9.
A munkálatok megkezdése előtt az üzemeltetőnek gondoskodnia kell arról, hogy a
több daruval történő együttes emelésben résztvevők igazolható módon
elsajátítsák az emelési technológia tartalmát, valamint a biztonságos
munkavégzés egyéb szabályait. Ha szükséges, kis terhekkel próbaemeléseket is
kell végezni.
5.1.10.
Az együttesen működtetett mobil daruk teherrel való haladása csak vízszintes,
sík és megerősített pályán, a legkisebb haladási sebességgel megengedett.
5.1.11.
Egyidejűleg kettőnél több daruval végzett emeléskor és statikailag határozatlan
teher-felfüggesztésnél kis emelési mozgások után ellenőrizni kell szintezéssel
a felfüggesztési pontok előzetesen kiszámított megengedett eltéréseit és
méréssel a teherrészek megengedett változásait (darumérleg vagy a daru
tehermutató berendezése). A szükséges korrekciókat a daruk egyes mozgásaival
kell elvégezni.
5.2.
Mobil daruval végzett emelés
5.2.1.
Mobil daru felállítása előtt az üzemeltető köteles meggyőződni a talaj
teherbíró-képességéről.
5.2.2.
A daru támaszai alatt - azok felületi nyomásának csökkentésére - alkalmazott
alátétek a gyár által jóváhagyottak, illetve ettől eltérő esetben külön (pl.
számítással) ellenőrzöttek legyenek.
5.2.3.
A daru üzembe helyezése előtt oldani kell a közlekedési üzemmód alatt
szükséges, elmozdulás elleni biztosításokat (pl. támaszgerendák rögzítése,
felépítmény elfordulás elleni biztosítása, horogszekrény-rögzítés).
5.2.4.
A futómű rugózás reteszelését - az ilyen szerkezettel épített daruknál - a
támaszok működtetése előtt üzembe kell helyezni.
5.2.5.
A támaszokat a gyár által előírt sorrendben és mértékig kell működtetni,
miközben a daru hossz- és keresztdőlése a megengedett mértéket nem haladhatja
meg.
5.2.6.
A támaszok üzembe helyezésének befejezése után ellenőrizni kell azok szilárd
talajfogását; részben vagy teljesen gumikerekeken való támasztásánál a gyártó
által előírt abroncsnyomást. Az ellenőrzést automatikus szintszabályozással
felszerelt darukon is el kell végezni.
5.2.7.
Ha a daru a támaszok üzemi helyzet-biztosítására külön szerkezettel (pl.
biztosító anya, mechanikus retesz, kézi zárószelep)
rendelkezik, ezt a daruüzem megkezdése előtt működtetni kell. Kerekeken való
támaszkodás esetén a járművet a hatásos rögzítőfékkel,
szükség esetén (pl. ferde talajviszonyok) keréktámasszal is biztosítani kell.
5.2.8.
A mobil darut úgy kell felállítani, hogy:
- a gyártó által
meghatározott kitámasztó eszközök alkalmazásával biztosítsák a daru
állékonyságát;
- a darunak az
emeléssel ellentétes oldalon kinyúló mozgó szerkezetei vagy nem mozgó részei és
épületek, lerakott áru, járművek és egyéb tárgyak között 2 m-es talajszint
fölötti magasságig legalább 0,6 m távolság legyen. Ha ez a
távolság nem tartható, úgy a daru és a szerkezetek közötti távolságot le kell
zárni.
5.2.9.
A daruzás megkezdése előtt el kell végezni:
- a daruszerkezet
szállítási helyzetében esetlegesen kiiktatott - áthidalt - biztonsági
berendezés (pl. horog végállás-határoló) visszakapcsolását;
- nyomatékhatároló -
túlterhelés-gátló - üzemképességének ellenőrzését, üzemmód kapcsolójának az
adott üzemmódhoz - pl. gémtoldat-üzemmód, asszimetrikus
támasz-elrendezés, támaszok nélküli (gumikeréken) emelés - történő beállítását,
illetve amennyiben ezt a berendezés automatikusan elvégzi, a visszajelző
rendszer ellenőrzését;
- túlterhelés-gátló
nélküli daruknál mindazon jelzőszerkezetek működtetéses ellenőrzését, amelyek a
terhelési táblázattal való összehasonlíthatóság szempontjából fontosak (pl.
kinyúlás-, gémszög-jelző, terhelésmutató);
- támasz-helyzetjelző
berendezéssel felszerelt daruknál e berendezés üzemképességének és jelzésének
ellenőrzését;
- külső villamos
táplálással is rendelkező mobildaruknak az érintésvédelmi előírások szerint
jóváhagyott módon és elemekkel való csatlakoztatását;
- közlekedési
üzemmódban (pl. az alváz-középre) áthelyezhető, illetőleg leszerelhető
ellensúly daruüzemi helyzetnek megfelelő felszerelését;
- változtatható
ellensúly-készlettel rendelkező daruknál az adott üzemmódhoz tartozó
súlykészlet felszereltségének és rögzítettségének ellenőrzését.
5.2.10.
Emelt teherrel való haladás.
5.2.10.1.
Emelt teherrel való haladás (felhúzott támaszokkal) csak abban az esetben
alkalmazható, ha
- ezt az üzemmódot a
darugyártó engedélyezi - az ehhez tartozó terhelési táblázat szerint - továbbá,
ha az akkreditált laboratórium vizsgálata erre az üzemmódra is kiterjedt;
- a munka megkezdése
előtt ellenőrizték az ezen üzemmód szempontjából fontos szerkezeti részek
beállítását, állapotát (gumiabroncs-nyomás, futómű, hidraulikus vagy hidropneumatikus rugózás);
- a helyváltoztatás
útvonalát előzetesen ellenőrizték a felület teherbírása és a terepviszonyok
szempontjából.
5.2.10.2.
Lejtőn való haladás esetén - hossz- és keresztirányú lejtőn egyaránt - a terhet
a darunak az emelkedő felé eső részén kell felfüggeszteni.
5.2.10.3.
Amennyiben a darufelépítmény forgatóműve nincs automatikus fékkel felszerelve,
elindulás előtt a rögzítőféket működtetni kell,
meggyőződve hatásosságáról.
5.2.10.4.
A rugókitámasztó rendszert - az ilyen kialakítású daruknál - elindulás előtt
üzembe kell helyezni.
5.2.10.5.
Haladás közben a terhet a talajhoz és a daru határolósíkjához
lehető legközelebb, a hossztengelyirányban kell elhelyezni, kivéve a gyártó
által megengedett eltérő eseteket.
5.2.10.6.
A lehető legkisebb sebességgel kell haladni.
5.2.10.7.
Ha a teher adottságai, a felfüggesztési módja, vagy egyéb ok miatt menet közben
- gyorsításkor és lassításkor - a teher a biztonságot veszélyeztető mértékben
lengésbe jöhet, annak vízszintes kikötéséről (kitámasztásáról) is gondoskodni
kell. A biztonságot nem veszélyeztető sebességgel kell haladni.
5.2.10.8.
Emelve vontatás (autómentő-üzemmód) csak olyan darunál engedhető meg, amely:
- gyártója szerint
erre az üzemmódra alkalmas kialakítású;
- rendelkezik ehhez az
üzemmódhoz szükséges speciális teherfelvevő eszközökkel;
- megfelel a vonatkozó
közlekedésbiztonsági előírásoknak;
- vizsgálatára az
akkreditált laboratórium ellenőrzése kiterjedt.
5.2.10.9.
A daru használati utasításának az ezen üzemmódra vonatkozó daruüzemi utasításon
kívül ki kell terjednie a közlekedés közben alapvető fontosságú szempontokra is
(pl. futóművek legnagyobb és legkisebb terhelhetősége, előírt
gumiabroncs-nyomás, megengedett vontatmány-tömeg).
5.2.10.10.
Az olyan mobildarukkal, amelyeknek emelőművén nincs erre az üzemmódra alkalmas
terhelésjelző, csak olyan járművel emelve vontatása engedhető meg, amelyeknek
tömeg- és tömegeloszlás adatai ismertek.
5.2.10.11.
Ha teheremelő gémszerkezet nincs ellátva akaratlan süllyedés elleni
biztosítással (pl. zárószeleppel), az elmozdulást
erre a célra gyártott kiegészítő szerkezettel (pl. mechanikus kitámasztás, kézi
zárószelep) kell megakadályozni.
5.2.10.12.
Az emelve vontatásra kerülő járművet - annak felfüggesztése mellett - a
hosszirányú erők felvételére alkalmas merev kitámasztással is el kell látni.
5.2.10.13.
A vontatmány és a daru közötti távolságot úgy kell megválasztani, hogy - az
esetleges lengéseket és a kanyarodás közbeni elmozdulást is figyelembe véve -
az a lehető legkisebb legyen.
5.2.11.
A darukezelő a mobil daru üzeme alatt a kezelőállást (kezelőfülkét) nem
hagyhatja el. Olyan mobil daru esetében, ahol a haladómű mozgatásának vezérlése
csak külön vezetőfülkéből lehetséges, a darukezelő a kezelőhelyet
(kezelőfülkét) csak a daru helyváltoztatása céljából hagyhatja el.
5.2.12.
A mobil darun a darukezelőn és a megbízott kísérő(kö)n kívül további személyek csak a darukezelő felügyelete
mellett, képzés, ellenőrzés céljából tartózkodhatnak.
III. Fejezet
EMELŐBERENDEZÉSEK
1. Hatály
Jelen fejezet hatálya
azokra a gépi hajtású emelőberendezésekre terjed ki,
amelyek a terhet függőlegesen, a két véghelyzet között és egy meghatározott
vonal mentén mozgatják (a továbbiakban: emelőberendezések).
2. Fogalommeghatározások
2.1.
Emelő asztal
A teher függőleges
vonalú mozgását és közben vízszintes helyzetben való tartását csuklós
mechanizmusokkal biztosító emelőberendezés.
2.2.
Emelőberendezés kezelő
Aki az emelőberendezést jogosult működtetni, és erre a feladatra
megbízták.
2.3.
Emelőberendezés szerelő
Aki a rendszeresen
átszerelhető emelőberendezések le- és felszerelésére
jogosult, és erre a feladatra megbízták.
2.4.
Emelőláb
Egyedi teheremelési
feladatokra áttelepíthető tartószerkezet, ami emelőberendezéseket
vagy annak vonó elemét terelő szerkezetet hordoz.
2.5.
Építési személy-, teheremelő
Személy emelésére is
alkalmas építési teheremelő.
2.6.
Építési teheremelő
Építési helyen
használt vezetékek közt mozgó teherfelvevő eszközű emelőberendezés.
2.7.
Felrakógép
Raktári, polcrendszert
kiszolgáló emelőberendezés.
2.8.
Gépi hajtású emelővillás targonca
A vonatkozó szabvány
szerint.
2.9.
Ideiglenesen személyemelésre használt emelőberendezés
Nem személyemelésre
készült, de személyek magasba emelésére ideiglenesen alkalmassá tett emelőberendezés.
2.10.
Konténer emelő oszlop
A konténert a
sarokelemeinél megfogó négy egységből álló közös vezérlő egységgel rendelkező emelőberendezés.
2.11.
Körülkerített emelőterű emelőberendezés
Függőleges vezetékek
között mozgó teherfelvevő eszközű emelőberendezés,
amely két vagy több technológiai szint között végez anyagmozgatást.
2.12.
Mentés
A magasban rekedt
személy biztonságos lehozása a talajszintre.
2.13.
Mozgó munkaállvány
Személyek és
munkaeszközeik magasba emelésére és munkavégzés közbeni megtartása céljára
készült emelőberendezés.
2.14.
Önmentés
A magasban rekedt
személytartó önerőből való elhagyása biztonságos módon és eszközökkel.
2.15.
Parkoló emelő
Parkoló
létesítményekben a járműveket a parkoló helyükre szállító emelőberendezés
2.16.
Személytartó
A személyemelő
személyek befogadására alkalmas teherfelvevő eszköze, amely a biztonságos magasbaemelést és munkavégzést szolgálja.
2.17.
Szerviz emelő
A járműiparban
használt emelőberendezés, amellyel megemelt jármű
alatt személyek dolgoznak.
2.18.
Színpadtechnikai emelőberendezés
Színpadok díszleteit,
a vasfüggönyt, világító berendezéseit emelő, esetleg süllyesztő és megtartó emelőberendezések.
2.19.
Szintkülönbség kiegyenlítő
Viszonylag kis
szintkülönbségeket állítható lejtő segítségével áthidaló gépi szerkezet,
amelynek járófelületén közlekedés lehetséges.
2.20.
Vasúti emelő
A vasúti járművek
gyártó, javító és kerékpár cserélő helyeire telepített emelőberendezés,
amely egy vagy több függőleges mozgatóműből áll.
2.21.
Vészleeresztés
A személytartó bármely
helyzetéből való alaphelyzetbe juttatása üzemzavar esetén abból a célból, hogy
a benntartózkodók biztonságosan elhagyhassák azt.
2.22.
Villamos emelődob
Villamos hajtású,
szakaszos működésű, a teherfelvevő eszközre függesztett
teher emelésére és süllyesztésére alkalmas önálló emelőgép.
3. Az üzemeltetésre
vonatkozó sajátos szabályok
3.1.
Parkoló emelők kezelése
3.1.1.
A parkoló emelőt csak olyan személyek kezelhetik, akiket annak kezelésére
kioktattak és rendelkeznek indító kulccsal a kezelőgombokhoz.
3.1.2.
A telepítési helyen kell, hogy legyen olyan személy, akit kioktattak arra az
esetre, ha tartós áramkimaradás van, vagy az emelőberendezés
meghibásodott stb., hogy a felemelt gépkocsit hogyan lehet kézi erővel,
segédenergiával biztonságosan lehelyezni.
3.1.3.
A telepítési helyre előírt tűzvédelmi előírásokat be kell tartani.
3.1.4.
A felemelt gépkocsikat elmozdulás ellen biztosítani kell.
3.2.
Emelőtargoncák kezelése
3.2.1.
Ha a vezető nem tartózkodik a targoncán, a tehermegfogó
szerkezetnek teljesen leeresztett állapotban kell lennie.
3.2.2.
Felemelt villa, illetve emelőszerkezet alatt járni vagy alatta tartózkodni
tilos, függetlenül attól, hogy a targonca terhelve van-e vagy sem.
3.2.3.
Emelőtargoncákat csak a terhelési diagramjuknak megfelelően szabad terhelni.
3.2.4.
Ügyelni kell a tehertartó-szerkezet rögzítésére és a teher tömeg középpontjának
központi elhelyezésére.
3.2.5.
Emelőtargoncával szállítani vagy terheletlenül haladni csak a tehertartó
szerkezet szállítási helyzetében és magasságában szabad.
3.2.6.
Az emelőszerkezet előre- és hátrabuktatását terhelt állapotban a legnagyobb
elővigyázattal kell végezni. A felemelt teher teljes mértékű előrebillentését
még kis sebességgel is kerülni kell.
3.2.7.
Homlokvillás emelőtargonca terhelt állapotban lejtőn lefelé csak hátramenetben
haladhat.
3.2.8.
Csak biztonságosan elhelyezett terhet szabad a targoncával emelni.
3.2.9.
Rakodáskor biztosítani kell a villák szabad teher alá állását és kihúzását.
Homlokvillás targoncával a rakodást a következő módon kell végrehajtani:
- szállítási
helyzetben lévő teherrel meg kell közelíteni a rakodási helyet;
- a terhet függőleges
oszlopállásban a rakathalmaz magassága fölé kell emelni, majd így a rakodási
helyre kell állni;
- a terhet lassan,
óvatosan és pontosan a rakat fölé kell helyezni, majd le kell rakni, vigyázva
arra, hogy biztosan felfeküdjék;
- a villát az
emelőszerkezet kis mértékű lesüllyesztésével a teher alól fel kell szabadítani;
- lassan hátra kell
hajtani és a villát szállítási, alsó helyzetbe kell hozni.
Ha terhet rakományról
kell levenni, a műveleteket fordított sorrendben kell végrehajtani.
3.2.10.
Ha a kezelő a targoncát elhagyja, gondoskodni kell, hogy illetéktelen személyek
a targoncát ne használhassák (pl. az indítókulcsot ki
kell venni).
3.2.11.
A targoncával más járművet tolni, vontatni és dönteni tilos.
3.2.12.
Járműre történő rakodás esetén a járművet elmozdulás ellen rögzíteni kell.
3.3.
Különleges körülmények között végzett emelési műveletek
3.3.1.
Több emelőberendezéssel végzett együttes emelés
3.3.1.1.
Több emelőberendezéssel való együttes emelés csak
emeléstechnológiai tervek alapján megengedett.
3.3.1.2.
Minden egyes emelőegységnél megfelelő képesítésű személyt kell biztosítani,
akik rendellenesség esetén leállítják a berendezést. Valamennyi figyelőhelyen a
vészleállító megléte szükséges.
3.3.1.3.
Több emelőberendezéssel végzett együttes emelés
esetén emelésirányítót kell kijelölni.
3.3.2.
Személyek emelése
3.3.5.1.
Csak olyan térben szabad a személytartóval személyeket magasba emelni, ahol az
erősáramú szabad vezetékre történő ráhaladás kizárt, és a személytartóban lévő
kezelőnek szabad manipulációs lehetősége van a kosárral elérendő hely
környezetében.
3.3.2.2.
Nagyfeszültségű villamos távvezeték közelében, annak 10 méteres sugarán belül
tilos az emelőberendezést személyemelésre
felhasználni, ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik.
3.3.2.3.
A személytartóban tartózkodók az irányító és a kezelő, valamint a talajszinten
tartózkodók között egyezményes jelzésrendszert kell kialakítani. Ezt minden
érintett személlyel el kell sajátíttatni. A vészjeladás és vészleállítás módját
minden érintett személynek ismerni kell.
3.3.2.4.
A beszálláskor, még emelkedés előtt a kezelő köteles ellenőrizni, hogy a
vezérlőelemekkel az összes mozgás rendben végezhető-e.
3.3.2.5.
Személytartóban tartózkodó személyek emelése idején az emelőberendezéssel
teheremelés nem végezhető, illetve amíg a személytartót le nem szerelik, a
horogszekrényt le kell szerelni.
3.3.2.6.
Az emelőberendezés hatósugarában a személytartó alatt
személyeknek tartózkodni tilos.
3.3.2.7.
A magasba emelt személytartót szerkezethez, épülethez rögzíteni, kikötni tilos.
3.4.
Személyek (ön)mentése
3.4.1.
Amikor személyeket személytartóban magasba emelnek, a mentésre (önmentésre)
előre fel kell készülni, hogy az emelőberendezés
meghibásodása esetén a személyeket az elvárási időn belül a talajszintre
lehessen hozni.
3.4.2.
A mentésre magát az emelőberendezést kell elsősorban
alkalmassá tenni, hogy segédenergiával vagy kézi erővel, gravitációval legyen
lehetőség a személytartó leengedésére.
3.4.3.
Amennyiben biztonságos megoldással nem lehetséges az emelőberendezés
kézi működtetése, ott egyéni mentő (önmentő) készüléket kell alkalmazni.
3.4.4.
Azoknál a személytartóknál, ahol az önmentő alkalmazása és megléte kötelező,
csak olyan személyeket szabad a személytartóval felemelni, akik saját
mentésüket (önmentésüket) képesek biztonságosan végrehajtani.
3.4.5.
A személytartóból, a magasban elakadást imitálva, az önmentést időszakonként
gyakoroltatni kell.
3.4.6.
Amikor a személytartóban felemelt helyzetben többen tartózkodnak, csak abban az
esetben elégséges egy önmentő készülék, ha azzal mindenki képes egyenként,
egymás után bármely helyzetből leereszkedni. Ezek az önmentők alulról vagy
felülről újra felhúzhatók legyenek.
3.4.7.
Ellenőrizni kell minden egyes üzembehelyezéskor, hogy
a személytartóban az önmentő készülék ott van-e és üzemképes-e. Az önmentő
készülék mentőkötelét félévenként felül kell vizsgálni
és írásban nyilatkozni kell további felhasználhatóságáról. A mentőkötél hossza
tegye lehetővé a talajra érést a személytartó legmagasabb helyzetéből is.
3.4.8.
A személytartón előre ki kell jelölni és
megkülönböztető színezéssel kell jelezni azt a garantált teherviselő pontot,
ahová a mentő (önmentő) eszközöket kell erősíteni.
4. Színpadtechnikai emelőberendezésekre vonatkozó követelmények
4.1.
Az emelőberendezések és elemeik tartószerkezetét a
vonatkozó szabványsorozat előírásai szerint kell méretezni.
4.2.
Az emelőművek egyes elemeinek biztonsági tényezői az alábbiak legyenek:
- kötelek: 10 (a
névleges szakítóterhelésre),
- fékek: 1,5 (a megcsúszásra),
- hidraulikus fémcsövek:
3 (az anyagfolyás határa),
- lánchajtások: 5 (a
szakítóerőre),
- hidraulikus tömlők:
5 (a szétrobbanási nyomásra),
- egyéb teherviselő
gépészeti elem: 8 (az anyagfolyás határára).
4.3.
A vasfüggönyt legalább két egymástól független vonóelemmel kell mozgatni úgy,
hogy bármelyik elszakadása esetén a vasfüggöny még leengedhető legyen.
4.4.
A vasfüggöny és ellensúlya vezetékek között mozogjon.
4.5.
A vasfüggöny leeresztésekor figyelmeztető hangjelzésnek kell szólni. A
vasfüggöny zárási ideje legfeljebb 30 sec lehet.
4.6.
400 kg-nál nagyobb teherbírású díszlethúzó berendezést gépi hajtással kell
ellátni.
4.7.
Gépi mozgatású díszlethúzók önműködő, zárt rendszerű fékkel legyenek ellátva. A
fék állítsa meg a terhet 0,1 m-en belül a legnagyobb
terhelés esetén is és lépjen működésbe, ha a hajtóenergia a terhet emelni nem
tudja.
4.8.
Minden állandó tömegű ellensúly mozgási terét burkolni kell. A burkolat
karbantartás céljából leszerelhető is lehet.
4.9.
A díszlettartó merev függesztékek (rudak) legalább
hárompontos felfüggesztésűek legyenek. A díszlettartó csatlakozó kapcsait
akaratlan kikapcsolódás és kiakadás ellen biztosítani kell.
4.10.
Személyek emelésére szolgáló mechanikus emelőberendezés
két egymástól független fékkel rendelkezzen. Az egyik fék ne a motortengelyt
fékezze.
4.11.
Személyek emelésére két egymástól független vonóelemet (kötelet) és függesztéket kell alkalmazni.
4.12.
Kétfékes hajtóegység fékei egymástól függetlenül is kipróbálhatók legyenek.
4.13.
Súrlódásos kötélhajtást a felvonókra vonatkozó nemzeti szabvány előírásai
szerint kell méretezni és kivitelezni.
4.14.
Dobra csak egy rétegben csévélődhet fel a kötél. A dob palástja hornyolt
legyen. A dobperem 1,5-szeres kötélátmérőnyit nyúljon
túl a felcsévélt kötél burkoló hengerén.
4.15.
A kötél hosszát úgy kell meghatározni, hogy a teherfelvevő eszköz alsó
állásában még két teljes kötélmenet maradjon a dobon a rögzített kötélvég
előtt.
4.16.
A kötéldob/kötélátmérő viszony 20,
a korong/kötél átmérő viszony 25 (vagy annál nagyobb)
legyen.
4.17.
A kötél a dobtengely merőlegesétől max. 4°-ot térhet
el.
4.18.
Ékszíjhajtás alkalmazható, ha
- legalább 3 ékszíj
van;
- szakadás esetén
működésbe lép a védelem;
- a fék a szíjhatás és
a teher között van.
4.19.
A mozgó kötelek kiugrását meg kell akadályozni meglazulás
esetén is.
4.20.
A mozgó géprészeket burkolni kell ott, ahol személyek sérülését okozhatják.
4.21.
A ponthúzók és díszlettartók sebessége 1,5 m/s-t, a
süllyesztők sebessége 0,8 m/s-t nem haladhatja meg.
4.22.
Az emelőberendezések alsó és felső üzemi és
biztonsági végállás-kapcsolókkal legyenek ellátva, kivéve a hidraulikus
hengert. A biztonsági végállás-kapcsoló legyen ellenőrizhető és működését a
kezelőhelyen lámpa jelezze.
4.23.
A kezelőszerveket illetéktelen kezelés ellen műszaki megoldással védeni kell.
4.24.
Minden emelőberendezésnek legyen leválasztó
főkapcsolója. Csoportos emelőké lehet közös.
4.25.
A vezérlőhelyről minden mozgás legyen leállítható veszély esetén.
4.26.
A működtető szerveket, vészleállítókat véletlen működtetés ellen elhelyezésükkel
és kialakításukkal is védeni kell.
4.27.
Hidraulikus emelőknél csőtörés esetén sem következhet be zuhanás.
4.28.
Hidraulikus emelő és a vasfüggöny süllyedése önsúly hatására is végbemehet a
süllyedés vezérléskor, de a sebesség nem nőhet a névleges sebesség 1,3-szorosa fölé.
4.29.
Ha a vasfüggöny önsúly hatására nem süllyed, kézi hajtás beépítése is
szükséges.
4.30.
Kézzel is működtethető gépi hajtás esetén a két működtetési mód
kényszerműködtetéssel zárja ki egymást.
4.31.
A kézzel működtető elem sima küllő és borda nélküli kerék legyen, a kerék
mellett a kiváltott mozgásirányt jelölni kell.
4.32.
A kézi mozgató erő 250 N-t nem haladhatja meg.
4.33.
Emelőművek nyomatékátvitel kapcsolatában zsugorkötés nem lehet.
4.34.
A kenési helyeket meg kell jelölni.
4.35.
A színpadtechnikai emelőberendezés fő- és szerkezeti
vizsgálatát minden évadzárás és évadnyitás között kell végezni, de legalább
évente.
5. Egyes emelőberendezés fajtákra vonatkozó szerelési előírások
5.1.
Emelőcsörlő
5.1.1.
Csörlőt telepíteni csak telepítési terv alapján szabad.
5.1.2.
Csörlő telepítésekor az emelőkötelet úgy kell vezetni, hogy az a dobtengely
merőlegesétől és a terelőkorong síkjától ne térjen el nagyobb mértékben, mint 1:15.
5.1.3.
A csörlő terelőkorongjait csak igazolt teherbírású helyre szabad rögzíteni úgy,
hogy az a fellépő erők hatására ne mozduljon el (az üzemi és a
próbaterhelésnél).
5.1.4.
A csörlő mozgó kötelét nem szabad személyek tartózkodására szolgáló helyen
átvezetni.
5.1.5.
A csörlő kötelének járószint feletti szakaszát 2 m magasságig el kell
keríteni, vagy más módon kell védeni a személyek vagy járművek nekihaladása
ellen.
5.1.6.
Gondoskodni kell arról, hogy az emelőkötél a dobra szabályosan csévélődjön fel.
5.2.
Emelőláb
5.2.1.
Az emelőláb felszerelését csak telepítési terv és a hozzá tartozó szerelési
utasítás alapján szabad végezni.
5.2.2.
A telepítési terv tartalmazza:
- a telepítési hely
természetes és műtárgyait;
- a talajmechanikai
adatok alapján készítendő alapok, kikötések helyét, kialakítását, a szerelésben
közreműködő gépek adatait, helyét;
- az elhelyezésre
kerülő gépészeti berendezések (csörlők) helyét, típusát;
- a szükséges energia
csatlakoztatás módját és eszközeit;
- a szükséges közmű
kiváltásokat, elkerítéseket, működtetési korlátozásokat és a figyelmeztető
feliratok, jelek és jelzőeszközök elhelyezését;
- a felszerelésre
kerülő géprészek, alkatrészek elhelyezését.
5.2.3.
A szerelési utasítás tartalmazza:
- a szereléshez
szükséges személyek számát, a szükséges szerszámok, eszközök fajtáját, számát;
- a szerelési fázisok
sorrendjét;
- a szerelés közbeni
és a végső vizsgálatokat, próbákat.
5.2.4.
A szerelést megkezdeni akkor szabad, ha
- a szükséges
géprészek, szerszámok, segédanyagok és eszközök a helyszínen vannak;
- a telepítéshez
készített helyszíni alapok, kikötések megfelelő teherbírású állapotban vannak;
- rendelkezésre állnak
és biztonságosak a szükséges közműcsatlakozások.
5.2.5.
A szereléshez csak az előírt anyagokat, kötőelemeket, segédanyagokat szabad
használni.
5.3.
Mozgó munkaállvány
5.3.1.
Felbillenés elleni biztonság
5.3.1.1.
A mozgó munkaállvány rendeltetésszerű használat mellett teljes mértékben
biztosított kell legyen felbillenés ellen mind
terheletlen, mind terhelt állapotban, minden helyzetében és mozgásainál.
5.3.1.2.
Ha a mozgó munkaállványt egyenetlen és/vagy csökkent teherhordóképes talajon
állítják fel, a berendezés saját hordfelületét úgy kell szükség esetén
megnövelni (például járdalapok, pallóterítések vagy más megoldások
alkalmazásával), hogy a felbillenés ellen biztosított legyen.
5.3.1.3.
Olyan mozgó munkaállványt, amelynél a kinyúlás változtatható, és így az
engedélyezett terhelés nagysága a kinyúlás mértékének függvénye, el kell látni
a kinyúlás mértékét és a hozzá tartozó terhelést jelző berendezéssel. Ezt úgy
kell elhelyezni, hogy a kezelő a kezelőhelyről egyértelműen le tudja olvasni.
5.3.2.
Felállítás
5.3.2.1.
A rögzítetten felállított mozgó munkaállványt megfelelő számú, megbízható
alátámasztási ponttal, kitalpalásokkal kell ellátni. Az olyan kerekeket,
amelyek nem rögzíthetők, nem lehet megbízható alátámasztási pontnak tekinteni.
Ha az alátámasztó pontok kihajtható vagy kitolható karok talptányérjai
(talptámaszai), akkor ezeket üzemi helyzetben és nyugalmi helyzetben
rögzítéssel kell biztosítani.
5.3.2.2.
Amennyiben a talptányérokat kézi erőhatással rögzítik, nem szűnhet meg az
alátámasztó hatás akaratlan működtetés hatására (pl. kezelőgomb megnyomása,
kézi fogantyú átállítása, rugó vagy más hatás következtében).
5.3.2.3.
Ha a karok és/vagy a talptányérok rögzítése mechanikus úton történik, akkor az
ezeket működtető kezelő elemek illetéktelen személyek által történő
működtetését meg kell akadályozni.
5.3.2.4.
A mozgatható, önjáró mozgó munkaállvány a felemelt teherrel haladás közben
megfelelően biztosított legyen felbillenés ellen, mind teherhordó-képesség,
mind a talajfelületi adottság figyelembevételével (pl. engedélyezett területen
megfelelő intézkedéssel vagy a haladási sebesség korlátozásával).
5.3.2.5.
Az egy irányban mozgatható mozgó munkaállvány a pályán
oly módon legyen mozgatható, hogy a mozgás közben a berendezésre külön erők ne
adódjanak, a pálya pontos fektetése a mozgó munkaállvány stabilitását
biztosítsa.
5.3.2.6.
A pálya kivitele és lerögzítése olyan legyen, hogy az ellenálljon az üzemben
előforduló erők hatásának. A pályavégeken ütközőket kell felszerelni.
5.3.2.7.
Megfelelő intézkedéssel kell megakadályozni (pl. a haladási sebesség
korlátozása), hogy a mozgó munkaállvány a végállás-ütközőknek történő haladta
után azon átbillenjen. A haladási fékhatást oly módon kell összehangolni, hogy
az üzemi fékezés alkalmával a berendezés a felemelt teherrel ne billenjen fel.
5.3.3.
A kezelő kilátási lehetősége
5.3.3.1.
A kezelő kilátási lehetősége olyan legyen, hogy a munkahelyéről (helyeiről) a
teher minden helyzetét beláthassa.
5.3.3.2.
A minden irányban szabadon mozgatható mozgó munkaállványnál a kezelőnek a
munkahelyéről (munkahelyeiről) olyan kilátással kell rendelkeznie a mozgási
tartományra, hogy az esetleges összeütközési lehetőségeket idejében
elkerülhesse.
5.3.4.
Hozzáférhetőség
Azok az alkatrészek,
amelyek rendszeres ellenőrzést igényelnek, veszély nélkül megközelíthetők
legyenek.
5.3.5.
A személyzet védelme
5.3.5.1.
A mozgó munkaállvány kezelő, kiszolgáló munkahelyei és a berendezés egyéb
helyei, ahol személyek tartózkodhatnak, biztonságosan elérhetők legyenek.
5.3.5.2.
Az 5.3.5.1. pont szerinti helyeket legalább egy méter
magas térdtámasszal és lábléccel felszerelt védőkorláttal kell ellátni. Ha a
védőkorlát elmozdítható, akkor úgy kell rögzíteni, hogy a váratlan eltávolítás
ne legyen lehetséges.
5.3.5.3.
A védőkorlát nem szenvedhet maradandó alakváltozást, a tetszőleges helyen és
irányban 700 N-os pontszerű erővel végzett vizsgálat
után.
5.3.5.4.
Olyan mozgó munkaállványra, amely rakodást végez, a berendezésen dolgozó
személyek feje felett méretezett védőtetőt kell felszerelni az esetleg aláhulló
tárgyak elleni védelem céljából.
5.3.5.5.
A védőtetőnek mindkét irányba ki kell terjednie a mozgó munkaállvány azon
részei fölé, ahol személyek tartózkodnak. Ha a kezelő tartózkodási helye
állandó, akkor a védőberendezés a hátsó oldalon 10 cm-rel nyúljon túl, vagy egy
függőleges összekötőt kell elhelyezni a személy mindkét oldalán a védőtető és a
korlát között.
5.3.5.6.
A védőtető lefelé 10 cm-nél nagyobb mértékben nem deformálódhat, ha arra olyan
tömeg esik, amely a mozgó munkaállvány névleges teherbírásának a fele és az
esési magassága a berendezés emelési magasságának a felével egyenlő.
5.3.5.7.
A védőtetőt úgy kell kialakítani, hogy a kezelő a munkáját megfelelő védelem
mellett tudja elvégezni, de egyben megfelelő kilátást és helyet kell
biztosítania ahhoz, hogy a munkájával kapcsolatos tevékenységeket biztonságosan
és akadálytalanul el tudja végezni.
5.4.
Ideiglenesen személyemelésre használt emelőberendezések
5.4.1.
A horogszerkezetre felfüggesztett személytartóval
üzemelő emelőberendezés emelőkötelét személyemelés
előtt felül kell vizsgálni és a vizsgáló személynek írásban
kell nyilatkoznia annak megfelelőségéről.
5.4.2.
A személyemelésre ideiglenesen felhasznált emelőberendezésnek
munkabiztonsági szempontból kifogástalannak és üzemképesnek kell lennie, hibás
géppel személyemelést megkezdeni nem szabad.
5.4.3.
Villamos hegesztési munkálatokat a személyemelő berendezésből csak akkor szabad
végezni, ha:
- a személyemelő
felfüggesztése szigetelt, vagy
- olyan mértékű
elektromos ellenállású, elektromosan vezető kapcsolat áll fenn külön a villamos
hegesztő készüléken a személyemelő és a munkadarab csatlakozókapcsa között,
amely áramütést nem okozhat.
5.4.4.
Silóberendezéseken motorral hajtott csörlők alkalmazásakor a silónyíláson
történő áthaladásnál csak kézi hajtás alkalmazható a személyemelő eszközök
mozgatásához. A kézi üzemmódot akkor kell bekapcsolni, amikor a személyemelő
eszköz kb. 2,0 m-rel a nyílás alatt helyezkedik el, a
kézi üzemmód alkalmazásáért a kezelőszemély felelős.
5.4.5.
Gémszerkezetre függesztett személytartót csak a
kijelölt személyek szerelhetnek fel a gémfejre. A szerelés olyan legyen, hogy a
véletlen kilazulás kizárt legyen.
5.4.6.
Minden esetben, amikor a személytartót az emelőberendezéssel
összekapcsolják, az összes előírt ellenőrzőműveletet és vizsgálatot el kell
végezni, és annak eredményét az emelőberendezés naplójában írásban kell rögzíteni.
5.4.7.
Tilos a személytartóra létrát, dobogót, pódiumot, kilépőt, egyéb magasító,
szélesítő járdát, segédeszközt felszerelni, vagy azon felmászni.
5.4.8.
Az emelőberendezés telepítésével kell kizárni annak
lehetőségét, hogy a személytartó olyan irányú mozgást végezhessen, amellyel
veszélyes térbe kerülhet, vagy a veszélyeztetést kell megszüntetni.
5.4.9.
A személytartók leszerelése után az emelőberendezést
vissza kell állítani teheremelő üzemmódba. Minden ehhez előírt műveletet
ellenőrizni kell.
IV. Fejezet
EMELŐSZERKEZETEK
1. Hatály
Jelen fejezet hatálya
a kézi hajtású darukra és futómacskákra továbbá emelőszerkezetekre (a
továbbiakban: emelőszerkezet) terjed ki.
2. Fogalommeghatározások
2.1.
Emelőszerkezet
Olyan szakaszosan és
kézi erővel működtetett emelőgép, amely a teher vagy személy térbeli
mozgatására alkalmas.
Egyéb emelőszerkezetek
az olyan emelőeszközök, amelyek lényeges szerelés nélkül tetszőleges helyen
felhasználhatók.
2.2.
Emelőszerkezet kezelő
Aki az
emelőszerkezetet jogosult működtetni, és erre a feladatra megbízták.
3. Személyi feltételek
3.1.
Emelőszerkezetet önállóan az a személy kezelhet, aki
- 18. életévét
betöltötte, vagy szakmunkás;
- a munkavégzés helyszínén igazolható módon rendelkezik a biztonságos
kezeléshez szükséges ismeretekkel.
3.2.
Az emelőszerkezetek időszakos vizsgálatát emelőgép ügyintéző végezheti.
4. Oktatás, képzés,
vizsgáztatás
4.1.
A kézi hajtású daru kezelői igazolvány legalább 5 órás elméleti és 3 órás
gyakorlati követelményeket magában foglaló tanfolyam sikeres elvégzése (vizsga)
után adható ki.
4.2.
Az egyéb emelőszerkezetek kezelői részére a szakmai és munkavédelmi ismeretek
elsajátítását munkavédelmi oktatás keretében az üzemeltető köteles biztosítani.
4.3.
A kézi hajtású darukezelői igazolvány egyúttal a teher felerősítésére -
kötözésére - is jogosít.
5. Munkavégzésre
vonatkozó előírások egyéb emelőszerkezetekre
5.1.
Biztosítani kell, hogy a felemelt teher alatt, valamint a veszélyeztetett
területen emelés és leeresztés közben senki ne tartózkodjon.
5.2.
A teher emelését úgy kell végezni, hogy a teher más tárgyhoz ne ütközzék.
5.3.
Emelésre csak fémből vagy azzal szilárdság szempontjából
egyenértékű anyagból készült olyan csigasort szabad használni, amely a kívánt
terhelésnek megfelel és a teherbírás azon jól láthatóan fel van tüntetve.
5.4.
A csigasor kialakítása olyan legyen, hogy a kötél oldalt ne ugorhasson ki. Ha a
csigasor olyan kivitelű, hogy a kötelet csak egy biztosító lap elmozdítása után
lehet a tárcsára helyezni, azt a lapot elfordulás-gátló csappal kell
biztosítani.
5.5.
Csigasornál a kötélvezetést biztosítani kell.
5.6.
A csigasort sodronykötéllel vagy bilinccsel kell rögzíteni. Lágyvashuzallal a
csigasort felerősíteni nem szabad.
5.7.
Csak olyan differenciál csigasorokat szabad használni, amelyeknél a húzókötél
kiugrás ellen biztosítva van, és a teher süllyesztése is csak a húzókötél
működtetésével történhet. Differenciál csigasoroknál a kézi húzókötelet úgy
kell biztosítani, hogy a kézből való kiugrás esetén a teher ne zuhanhasson le.
5.8.
A húzólánc vagy a kötél a kezelőszintről könnyen elérhető legyen. Végtelen lánc
vagy kötél esetén a húzóelem alsó vége a kezelőszinttől 50 cm-nél magasabban
nem lehet.
5.9.
A csörlőt az erőhatások figyelembevételével elmozdulás ellen biztosítani kell.
5.10.
A csörlőkre az emelőkötelet a talajhoz képest 30°-os vagy ennél kisebb szög
alatt kell vezetni, a 30°-nál meredekebb kötélvezetésnél méretezett lekötést
kell alkalmazni.
5.11.
Ha a csörlőt nem lehet megbízhatóan a talajhoz vagy az alaphoz rögzíteni, azt a
felemelkedés ellen leterheléssel, az elcsúszás ellen lecövekeléssel vagy
hátrakötéssel kell biztosítani. A számítás szerint szükséges leterhelő súlyokat
úgy kell elhelyezni és rögzíteni, hogy azok ne mozdulhassanak el.
5.12.
A csörlővel történő emelésnél az emelőkötél vezetése, illetve terhelése csak
erre a célra szolgáló biztonságosan rögzített terelőelemekkel végezhető.
5.13.
A kézi hajtású csörlőknél a tehernek emelése és leeresztése közben egyaránt meg
kell állnia, ha a hajtókart elengedik. A teherleeresztés, ha sebességkorlátozó
berendezés és kiiktatható forgatókar nincsen, csak a hajtókar
visszaforgatásával történhet.
5.14.
A forgattyús csörlőknél a kézi hajtókar visszacsapódását meg kell akadályozni.
Amennyiben a visszacsapódást megakadályozó szerkezet nem önműködő, úgy a
kezelőnek kell a munka megkezdése előtt azt beállítani.
5.15.
Az emelőt csak függőleges emelésre és hibátlan kilincszárral, vagy azzal
egyenértékű biztonságot nyújtó szerkezettel szabad használni.
5.16.
Az emelőt a terhelésnek megfelelő szilárdságú alapzaton úgy kell elhelyezni,
hogy az emeléskor ne mozdulhasson vagy billenhessen
el.
5.17.
Az emelés megkezdésekor ellenőrizni kell a teher biztonságos elhelyezkedését az
emelő tartószerkezetén.
5.18.
Az emelő működtetésekor az emelt terhet figyelni kell. Süllyesztéskor a teher
vagy az emelő mozgó alkatrészei alól minden tárgyat el kell távolítani.
5.19.
A megemelt teherre fellépni, azon tartózkodni, munkát végezni csak akkor
szabad, ha biztosított:
- hogy a teher ennek
hatására nem billenhet, csúszhat el;
- a biztonságos fel-
és lelépés.
5.20.
Emelés-süllyesztés közben a terhen tartózkodni tilos!
5.21.
Az emelt terhen végzett szereléskor biztosítani kell, hogy az alkatrészek,
részegységek eltávolításával vagy felszerelésével a teher megoszlása ne
változzon olyan mértékben, amely veszélyeztetheti annak stabilitását.
5.22.
Több emelővel történő emelésnél ellenőrizni kell a teher súlyeloszlását az
egyes emelési pontokon.
5.23.
Ha a teher emeléskor csak részben válik el a talajtól, akkor a teher talajon
maradó részét elmozdulás ellen biztosítani kell.
5.24.
Szabadtéren emelt teher esetén a szélhatástól várható veszélyre is figyelemmel
kell lenni.
5.25.
Az emelők támasztó elemeinek magasságát csak az emelő tartozékát képező
magasítóval szabad növelni.