53/2005. (XI. 10.) BM
rendelet
a tűzvédelmi
szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga
részletes szabályairól
A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és
a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 47. §-a (2) bekezdésének e) pontjában
kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:
1. § (1) A rendelet 1. mellékletében meghatározott
foglalkozási ágak, illetve munkakörök szerinti tevékenységet - a (3)
bekezdésben foglalt kivétellel - csak érvényes tűzvédelmi szakvizsgával (a
továbbiakban: szakvizsga) rendelkező személy végezhet.
(2) Szakvizsgával kell rendelkeznie annak a
vezetőnek (munkáltatónak) is, aki a rendelet 1. mellékletének 1-4.
pontjaiban meghatározott tevékenységet végzők munkáját közvetlenül irányítja.
(3) Nem kötelezett szakvizsga megszerzésére az 1.
melléklet 1-5. pontjában meghatározott tevékenységet végző, vagy azt
irányító személy, ha legalább a vizsgabizottság tagjaira vonatkozó képesítéssel
rendelkezik.
(4) Az 1. melléklet 10. pont szerinti
szakvizsga egyben képesít a 8. pont szerinti, a 11. pont szerinti pedig a 9.
szerinti munkakör betöltésére is.
2. § (1) Regisztrációs szervezet az 1. melléklet 1-5.
pontjában felsorolt esetekben a lakhely (székhely) szerint illetékes megyei
katasztrófavédelmi igazgatóság (Budapesten a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság), a
6-11. pontokban felsorolt esetekben pedig a Belügyminisztérium Országos
Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF).
(2) Oktatásszervező az a jogi személy, jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezet vagy egyéni vállalkozás, amely a
felkészítéshez szükséges oktatási segédanyaggal és a regisztrációs szervezet
által jóváhagyott oktatási tematikával rendelkezik.
(3) Szakvizsgára történő felkészítést és
vizsgáztatást a regisztrációs szervezet és az oktatásszervező végezhet.
(4) Abban az esetben, ha megyei
katasztrófavédelmi igazgatóság (Budapesten a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság) az
oktatásszervező, a regisztrációs szervezete a BM OKF.
(5) Az oktatásszervező a regisztrációs
szervezettől a tematika jóváhagyásakor regisztrációs számot kap, amelyet
országosan egységesen kell kiadni. A regisztrációs szám kiadásának részletes
szabályairól a BM OKF tájékoztatót jelentet meg. A regisztrált oktatásszervezők
névsorát a BM OKF honlapján közzéteszi.
(6) A felkészítés, a vizsgáztatás és a szükséges
oktatási segédanyag biztosítása az oktatásszervező feladata.
(7) Szakvizsgára az a személy bocsátható, aki a
felkészítő tanfolyamon részt vett, és
a) az 1. melléklet 7-9. pontjában
meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében legalább
szakmunkás-bizonyítvánnyal vagy érettségivel rendelkezik,
b) az 1. melléklet 10-11. pontjában
meghatározott foglalkozási ág (munkakör) esetében műszaki mérnöki végzettséggel
rendelkezik.
3. § (1) A vizsgáztatásra jogosult személyeket a 2. §
(1) bekezdése szerinti regisztrációs szervezet regisztrálja. Az 1. melléklet
1-5. pontjában felsorolt foglalkozási ágak és munkakörök esetében az
illetékes regisztrációs szervezet a regisztrációról tájékoztatja a BM OKF-et.
(2) A regisztrált vizsgáztatók névsorát és
elérhetőségét a BM OKF honlapján közzéteszi.
(3) A vizsgabizottság háromtagú, elnökét és két
tagját az oktatásszervező írásban kéri fel vizsgáztatásra a regisztrált
személyek közül.
(4) Amennyiben az oktatásszervező jogi személy
vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, a vizsgáztatásra jogosult
regisztrált személyek közül saját tagját, alkalmazottját, vagy vele
oktatásszervezésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyt csak a
regisztrációs szerve előzetes írásbeli hozzájárulása esetén kérhet fel.
(5) A vizsgabizottság elnöke köteles a vizsga
megkezdése előtt vizsgálni, hogy a vizsgabizottság megalakítása, illetve a
vizsga megszervezése az oktatásszervező jogosultságainak megfelelően, a
rendelet előírásai szerint történt-e. A vizsga folyamán a vizsgabizottság
elnöke köteles gondoskodni az e rendeletben foglaltak betartásáról. A
vizsgabizottság tagjai felelősek a vizsga megfelelő szakmai színvonalának
biztosításáért.
(6) A vizsgáztatásra jogosult személynek az 1.
melléklet 1-5. pontja szerinti foglalkozási ágakra (munkakörökre) előírt
szakvizsgák esetében felsőfokú állami végzettséggel és legalább középfokú
tűzvédelmi szakképesítéssel, továbbá tűzvédelmi szakterületen szerzett,
legalább ötéves szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie.
(7) Az 1. melléklet 6-11. pontja szerinti
foglalkozási ágakra (munkakörökre) előírt szakvizsgák esetében a vizsgáztatásra
jogosult személynek műszaki mérnöki végzettséggel és felsőfokú tűzvédelmi
szakképesítéssel, továbbá tűzvédelmi szakterületen szerzett, legalább ötéves
szakmai gyakorlattal kell rendelkeznie.
4. § (1) Az oktatásszervező az oktatás és a vizsga
helyét és időpontját, a vizsgabizottság tagjainak nevét és a vizsgára
jelentkezettek számát az oktatás és a vizsga megkezdése előtt legalább 8 nappal
köteles bejelenteni a regisztrációs szervezetnek.
(2) Az oktatást és szakvizsgáztatást a
regisztrációs szervezetek jogosultak ellenőrizni.
5. § (1) A szakvizsga elméleti - és a rendelet 1.
mellékletének 7. pontjában meghatározott foglalkozási ág (munkakör)
esetében gyakorlati - részből áll.
(2) A sikeres szakvizsga letételéről az
oktatásszervező a 2. melléklet szerinti oklevelet ad ki, ami a vizsga
napjától számított 5 évig érvényes.
(3) Sikertelen vizsga, valamint az oklevél
érvényességének lejárta esetén ismételt szakvizsga tehető, a felkészítő
tanfolyam újbóli elvégzésének kötelezettsége nélkül.
(4) Sikertelen vizsgát követően, 30 napon belül
ismételt szakvizsga nem tehető.
6. § (1) Az oktatásszervező a szakvizsgáról a 3.
melléklet szerinti jegyzőkönyvet 6 évig köteles megőrizni. Az
oktatásszervező jogutód nélküli megszűnése esetén a jegyzőkönyveket a
regisztrációs szervének átadja, amely köteles a megőrzésükről gondoskodni.
(2) Az oktatásszervező a vizsgáról készült
jegyzőkönyv egy példányát a vizsgát követő 8 napon belül megküldi a
regisztrációs szervezetnek, amely az érvényes szakvizsgával rendelkezőkről
összesítést készít.
(3) A munkáltató a szakvizsgára kötelezett
munkakörökről kimutatást vezet, amelyet az ellenőrző tűzvédelmi hatóságnak
köteles bemutatni.
7. § (1) A szakvizsgaoklevelet vissza kell vonni,
amennyiben
a) a szakvizsgáztatás nem felelt meg az e
rendeletben foglalt előírásoknak,
b) a szakvizsgával rendelkező személy foglalkozása
körében tűzvédelmi szabály megszegésével tüzet okoz, vagy munkája közvetlen
tűzveszélyt jelent környezetére, és a tűzvédelmi hatóság a szabályszegéssel
okozott kárért, illetve az előidézett veszélyhelyzetért felelősségét
megállapította.
(2) A szakvizsgaoklevelet a regisztrációs
szervezet vagy az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóság javaslatára az
oktatásszervező köteles 15 napon belül visszavonni. Ennek elmulasztása vagy az
oktatásszervező jogutód nélküli megszűnése esetén ez a jog a BM OKF-et illeti
meg.
(3) A vizsgáztatásra jogosult személy
regisztrációját a rendelet 3. § (5) bekezdésében foglaltak megsértése esetén az
illetékes regisztrációs szerv törölheti, amely ellen a kézhezvételt követő 8
napon belül a BM OKF-nél kifogással lehet élni. Amennyiben a regisztrációs
szerv a BM OKF, a törlésről az illetékes szervezeti egység vezetője
rendelkezik, amely ellen a BM OKF főigazgatónál lehet kifogást benyújtani.
(4) A jóváhagyott oktatási tematikával rendelkező
oktatásszervező jogosultságát az illetékes regisztrációs szerv visszavonja, ha
az oktatást és vizsgáztatást nem e rendeletben foglaltaknak megfelelően végzi.
(5) Az oktatásszervezői jogosultság
visszavonásáról, valamint vizsgáztatásra jogosult személy regisztrációjának
törléséről a BM OKF-et haladéktalanul értesíteni kell.
8. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 90. napon
lép hatályba.
(2) A szakvizsga törzsanyagát és a javasolt
szakirodalom körét a BM OKF a rendelet kihirdetését követő 45 napon belül honlapján
és a Belügyi Közlönyben tájékoztató formájában közzéteszi.
(3) A szakvizsga törzsanyagának és a javasolt
szakirodalom változásait a (2) bekezdésben meghatározott módon kell közzétenni.
(4)
1. melléklet az 53/2005. (XI. 10.) BM rendelethez
A tűzvédelmi szakvizsgához kötött foglalkozási ágak és munkakörök
1. Hegesztők és az építőipari tevékenység során
nyílt lánggal járó munkát végzők.
2. Az „A” és „B” tűzveszélyességi osztályba
sorolt, 300 kg tömegmennyiséget meghaladó anyagoknak ipari és szolgáltatás
körébe tartozó feldolgozását, technológiai felhasználást és tárolását végzők.
3. Propán-bután gáz lefejtését, töltését,
kiszolgálását végzők.
4. Üzemanyagtöltő-állomások üzemviteli dolgozói.
5. Tűzoltóvíz-források felülvizsgálatát végzők.
6. Pirotechnikai szakbolti eladó, raktárkezelő,
terméküzemeltető, anyag- és termékgyártás-vezető, kivétel a csak I. kategóriájú
(játékos) pirotechnikai termékek kereskedését folytatók.
7. Tűzoltó készülékek karbantartását végzők.
8. Beépített tűzjelző berendezések szerelését,
telepítését, felülvizsgálatát, javítását és karbantartását végzők.
9. Beépített tűzoltó berendezések szerelését,
telepítését, felülvizsgálatát, javítását és karbantartását végzők.
10. Beépített tűzjelző berendezéseket tervezők,
és a kivitelezésért felelős műszaki vezetők.
11. Beépített tűzoltó berendezéseket tervezők, és
a kivitelezésért felelős műszaki vezetők.
2. melléklet az 53/2005. (XI. 10.) BM rendelethez
Oklevél
minta:
(Az oktatásszervező megnevezése,
regisztrációs száma)
|
Oklevélszám:
........./200.........
|
Születési helye, ideje:
...................................
|
Anyja neve:
...................................................
|
eredményes tűzvédelmi
szakvizsgát
|
tett az 53/2005. (XI. 10.) BM
rendelet alapján.
|
Ezzel jogosulttá vált a
..................................................... végzésére.
|
Az oklevél a kiállításától
számított 5 évig érvényes.
|
.......................................................
|
vizsgabizottság elnöke
regisztrációs száma
|
.......................................................
|
.......................................................
|
vizsgabizottság tagja
regisztrációs száma
|
vizsgabizottság tagja
regisztrációs száma
|
(az oktatásszervező
bélyegzőlenyomata vagy az oktatásszervező képviselőjének aláírása)
|
.......................................................
|
oktatásszervező képviselője
|
3. melléklet az 53/2005. (XI. 10.) BM rendelethez
Az oktatásszervező, vizsgáztató pontos megnevezése, regisztrációs
száma
Jegyzőkönyv
Készült: (helység pontos megnevezése, utca, házszám), (a
jegyzőkönyv készítésének ideje, év, hónap, nap)
|
Tárgy: (a szakvizsgáztatás helye, ideje, tárgya a foglalkozási
ágak, munkakörök megjelölésével)
|
A jegyzőkönyvet készítette: (név, cím)
|
|
Név
|
Cím
|
Regisztrációs szám, vagy
végzettséget igazoló okirat jele, száma
|
Foglalkozási ág (munkakör)
megnevezése:
|
Eredményes vizsgát tettek
|
Sor-
szám
|
Név
|
Anyja neve
|
Születési hely, idő
|
Oklevél száma
|
Sor-
szám
|
Név
|
Anyja neve
|
Születési hely, idő
|
|
A jegyzőkönyvet a vizsgabizottság elnöke, tagjai az aláírásukkal,
az oktatásszervező képviselője aláírásával és bélyegzőlenyomatával hitelesíti.